A Rettenthetetlen a legpocsékabb Oscar-díjas

Vágólapra másolva!
A Rettenthetetlent választották minden idők legrosszabb Oscar-díjas filmjének. Az Empire magazin szavazásán előkelő helyezést ért el az Egy csodálatos elme, a Forrest Gump és a Rocky is.
Vágólapra másolva!

Az Empire magazin olvasói vitatják, hogy a legjobbb filmnek járó Oscar-díj elnyerése megbízhatóan mutatná egy alkotás minőségét. A közelmúltban rendezett szavazáson kiderült, hogy a közönség szerint egyes filmek nem érdemelték meg a kitüntetést.

Mel Gibson kék arcú emberektől hemzsegő, brit-ellenes eposzát választották az Empire olvasói minden idők legrosszabb filmjének. A Rettenthetetlen 1995-ben kapta meg az Akadémia elismerését, Gibson pedig a legjobb rendező díját is elnyerte.

A 2002-ben díjazott Egy csodálatos elme szerezte meg a második helyet. Ron Howard életrajzi filmjét a "szándékosan tisztességtelen forgatókönyvért" és az "unalmasan zavaros rendezésért" kárhoztatták a szavazók.

Az Empire által "ízléstelen cirkuszi látványosság"-nak nevezett 1952-es A földkerekség legnagyobb show-ja lett a a harmadik, Robert Redford családi szappanoperája, az Átlagemberek végzett a negyedik helyen, az ötödik pedig a bonbon-filozófiát népszerűsítő Forrest Gump lett.

A legrosszabb Oscar-díjasok listáján szerepel még a Becéző szavak, a Rocky és John Ford Hová lettél, drága völgyünk? című filmje, ami 1941-ben olyan érdemdúsabb alkotások elől happolta el a díjat, mint A máltai sólyom és az Aranypolgár.

"Az Oscar nem a minőségről szól" - magyarázta az Empire egyik újságírója, Patrick Peters. "Megcsömörlöttünk az értéktelen "legjobb filmektől", pedig - mindenkit megnyugtatnék - lesz még belőlük több is."

A vasárnap esti Oscar-gálán kiderül, hogy Peters pesszimista jóslata beigazolódik-e az idén.