Téboly és playboy

2005.02.28. 11:51

Az Aviátor látványos hollywoodi film. Feldolgozásért üvöltő életrajz, és van benne sikertörténet, bírósági szónokverseny, akció, szerelem és érzékenyen ábrázolt őrület. Mindent egybemostak az alkotók, amit egyébként egyenként szoktak megfilmesíteni.

Az Aviátor hősének élete feldolgozás után kiált. Annyira izgalmas életút annyi népszerű témával, hogy még egy közel háromórás filmbe is csak 20 év fért el belőle. Bölcs döntés volt az alkotóktól, hogy zsugorítottak, mert ennél többet már nem lehetett volna felületesség nélkül belesűríteni: éppen csak utalások vannak arra, ami kimaradt. Howard Hughes botrányfilmeket rendezett és kora legdrágább moziját vitte vászonra, a világ leghíresebb színésznőivel járt, leggyorsabban repülte körbe a Földet, különleges repülőket tervezett és gyártott, légitársasága volt, melltartót tervezett, ez mind látszik az Aviátor-ban. Ezen kívül hat kaszinója volt Las Vegasban és a CIA-nak dolgozott és Nixon elnököt pénzelte, ez már nem fért bele a moziba, viszont ezekre mind elegendő utalás van ahhoz, hogy aki nem bogarászik utána, annak se legyen hiányérzete.

Ahogy egy ilyen igazi hollywoodi történethez illik, az alkotók igazi hollywoodi eszközökkel mutatták be a hollywoodi hőst. A film egyik része a konok önmegvalósítóról szól, aki bátorságával és önbizalmával hihetetlen eredményekre képes, egyedül megküzd a világgal. Ez már önmagában sok film szüzséje. Aztán van egy politikai rész, aminek csúcspontja egy bizottsági meghallgatás képei: olyan, mint a bírósági tárgyalásokat feldolgozó filmek, izgalmas szópárbaj, hüledező közönséggel és a megtámadott retorikai győzelmével. Aztán van szerelmes csillogás, romantikus szál. Aztán vannak látványos repülős részek, lövöldözéssel, kényszerleszállással, gyönyörű és egzotikus járművekkel. És közben még egy jellemkibontós megőrülés-történet is. Mindegyikre egyenként is tucatnyi filmet építettek már fel. A nagy keveredésből nem sikerült igazán egységes filmet készíteni: néhány vonal nagyon jó, mások gyengébbek. Ettől az egyenletlenségtől néha kicsit unalmas a film, annak ellenére, hogy a képek legtöbbször magával ragadóak, és Leonardo DiCaprio remekül játszik.

Egyik szál mellett sem kötelezték el magukat igazán az alkotók, viszont minden irónia nélkül kutyulták össze az ismert stílusjegyeket. Az Aviátor nem a nagy filmek paródiája, annak ellenére, hogy a műfajturmix alapján közel jár hozzá. Az is igaz, hogy Hughes életrajzához mindegyik illik, olyan élete volt, mint csak a mozihősöknek szokott lenni. Erre próbálhattak rájátszani a film készítői, kicsit kevésbé játékosan és könnyedén, mint ami ahhoz kellett volna, hogy egészen sajátos közege legyen a filmnek. A keveredés miatt így nincs egységes hangulata, és ezért nehéz nagyon megszeretni. Pedig tele van jó jelenetekkel, egyenként izgalmas epizódokkal. A Katherine Hepburn családjának meglátogatásáról szóló jelenet önmagában többet árul el a szereplőkről, mint kettejük sokszor ismételt, néha már unalmas évődése, hogy csak egy példát említsünk arról, hogy remekül eltalált pillanatok és közepes látványosságok váltják egymást az Aviátor-ban.

Az Aviátor legnagyobb erénye az utolsó, a film végén kibontott megőrülés-vonal. A többi részhez képest rendkívüli érzékenységgel, finom és ezért átélhető utalásokkal mutatja be, hogy csak az érthet ennyire mindenhez, aki nem teljesen normális. A tökéletességre törekvés szimpatikus gesztusaira az őrület vet árnyékot. A különleges egyben törvényszerűen bizarr is.

Forrás: Mokép

Máskor viszont olyan szájbarágósan magyaráz a film, mint a legbutább mozik. A hősnek két szenvedélye van: a repülés és a nők. Ezt onnan is megtudhattuk, hogy ugyanazzal a mozdulattal rögtön egymás után simogat egy testet és egy repülőgépet. A hős hipochonder, és erre az a film magyarázata, hogy az anyukája betűnként rágta a szájába a "karantén" szót, amikor gyerekkorában a környéken járvány volt. Ezek a leegyszerűsítések szinte méltatlanok ahhoz képest, hogy máskor egy-egy jelenetben milyen érzékeny eszközöket láthatunk a túlzott didaktika helyett.

A film hihetetlen helyekre visz el. A húszas évek legdrágább filmjének forgatására, ahol első világháborús repülők szó szerint hada repked. A harmincas évek legdrágább szórakozóhelyére, ahol folyamatosan hullik a konfetti, és műpálmák alatt játszik a zenekar a hátranyalt hajú szmokingosoknak. A korhű képeket néha archív felvételekkel, régi filmbejátszásokkal mosták össze. Ilyet már sokszor láthattuk, itt is segít a történet hitelesítéséhez, de igazán azzal vált izgalmassá, hogy megbolondították a mai felvételek színeit is. A sokszor retusáltnak tűnő képek sajátossá teszik a látványt, és sokszor többet tesznek a korszellem felidézéséért, mint az örökké szervezkedő hős nem mindig lényeges és érthető tevékenykedése.

Az Aviátor hatalmasat markol, de nem lett olyan nagyszabású, mint ihletője. Egyszerű fejlődéstörténetből csak kicsit lett jellemrajz, érdekes korrajzból csak kicsit lett történelmi dokumentum. Meghökkent néha, de szinte soha nem sokkol. Néhol bohókásan édeskés, máshol pedig izgalmasan hiteles.

dr. Igó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK