Huszonnégy perc az életből

A legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díj általában nem tartozik azok közé, amelyek bejelentését körmünket rágva várjuk. Pedig érdemes odafigyelni, főképp a pályájuk kezdetén tartó tehetséges rendezők miatt, akik, ha nagyjátékfilmet még nem tettek is le a vágószoba asztalára, már kisfilmjükkel jelzik a lelkes mozirajongóknak, hogy a jövőben nagy dolgok várhatók tőlük. Ilyen rendező Andrea Arnold is, aki Wasp című alkotásával idén elvitte a legjobb rövidfilm díját.

Ha pedig még Lars Von Trier is úgy véli, hogy egy eddig csupán három rövidfilmet jegyző rendezőt kér meg a következő projektjében való részvételre, akkor igazán felkaphatjuk a fejünket. Az Advance Party három alkotó egy-egy filmjéből áll majd össze. A résztvevők kezdő rendezők, Arnold mellett Mikkel Norgaard és Morag McKinnon kaptak felkérést, hogy Von Trier irányításával és az ő szabályai szerint elkészítsék filmjeiket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy mindhárom epizód Skóciában, Glasgow-ban játszódik, ugyanazok a színészek alakítják bennük ugyanazokat a figurákat, és a felvételhez digitális kamerát használnak majd.

Arnold ez idáig rövidfilmjeit szülővárosában, a dél-angliai Dartfordban vagy környékén forgatta, nem kivétel ez alól a Wasp (Darázs) sem. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy helyiekkel dolgozzon együtt, akik reményei szerint később más produkciókban is kamatoztathatják tudásukat. A rendező otthonos mozgása az ismert és szeretett helyszínek és emberek közt bizonyára hozzájárult a film megkapó, természetes hangvételéhez.

A 24 perces rövidfilm szereplői az első képkockától meghódítják a nézőt: három tündéri kislány és csecsemőt cipelő fiatal, mezítlábas anyukájuk lépked sietve az angol kisváros nyári utcáin keresztül, hogy móresre tanítsák a közelben lakó anyukát, aki megütötte az egyik kislányt. Durva, mégsem drámai jelenet zajlik le a szülők közt, úgy érezzük, inkább az anya és négy gyermeke nagy közös kalandja ez, mintsem megrázó esemény. Tudjuk, hogy ez a nő szereti gyermekeit, és mi is szeretjük őt ezért. Megértjük akkor is, amikor később meghoz egy rossz döntést, és vele sírunk, amikor ez a döntés csaknem végzetes következményhez vezet.

A film átható ereje a realista, minden pillanatban hitelesen életszerű ábrázolásból fakad, amely nem csak a rendezőnek, hanem az édesanyát alakító, eddig még kevéssé ismert Natalie Press remek alakításának is köszönhető. Olyannyira sikerült élettel megtöltenie az energikus, munkásosztálybeli nő alakját, hogy még azt is elhisszük, ez a törékeny fiatal nő valóban kihordott négy gyermeket.

Natalie Press és Emily Blunt a My Summer of Love-ban

Press tavaly nagyjátékfilmben is bizonyított, a My Summer of Love-ban hasonló, de korához talán jobban illő személyiséget formál meg: egy magányos, de erős lányt, aki elkeseredett szerelembe esik egy nála sokkal kiváltságosabb helyzetben élő lánnyal. Ezért az alakításáért elnyerte a londoni filmkritikusok, valamint az Evening Standard legígéretesebb új színésznek járó díját. Idén a magyar közönség is megismerkedhet a színésznővel, a My Summer of Love - melyet először olvasóinknak lesz alkalmuk megtekinteni az [origo] filmklubban - augusztusban kerül a mozikba a Budapest Film forgalmazásában.

(A Wasp című rövidfilm RealVideo formátumban, élvezhető minőségben megtekinthető a Channel 4 honlapján.)

Bujdosó Bori