Felnőttek és gyermekek, nők és férfiak, színesbőrűek és fehérek játszanák felváltva Bob Dylant a legendás zenész készülő életrajzi filmjében. A Velvet Goldmine-t jegyző Todd Haynes rendező szerint ezzel a módszerrel lehet csak igazán filmre vinni Dylan ezerarcúságát.

Michael Gray, a Song and Dance Man III: The Art of Bob Dylan című könyv írója a Guardian hasábjain beszámolt róla, hogy hamarosan megfilmesítik Bob Dylan életét - egy kissé rendhagyó szereposztással. 2003-ban röppent fel először a hír, hogy öt különböző férfi és egy nő fogja megszemélyesíteni a legendás énekest. A Távol a mennyországtól című filmjéért Oscar-díjra jelölt Todd Haynes rendező ötlete volt, hogy ezzel a módszerrel lehetne igazán megragadni Bob Dylan ezerarcúságát. A Velvet Goldmine alkotója többek között egy tizenegy éves színes bőrű kisfiút és egy fiatal fehér nőt látott volna szívesen Dylan megformálójaként.

A Paramount most belekezdett az I'm Not There: Suppositions on a Film Concerning Dylan című produkcióba, amely Todd Haynes rendezésében, az ő ötletét követve fog elkészülni. A nő, aki a színes bőrű Dylant játszaná, Beyoncétól  a teniszező Venus Williamsig bárki lehet.

Bár az ötlet első hallásra merésznek tűnik, Dylan különleges egyéniségét talán tényleg így lehet legjobban megragadni. Bob Dylan már a hatvanas években is rengeteg arcát mutatta meg a közönségnek, korai korszakában leginkább egy kóristafiúra hasonlított, aztán jött a kentuckyi szénbányász-imázs, a száguldó motoros arculat, később a madárfészek-frizura és az elektrikus drogmámor, végül a Nashville Skyline lemezzel megérkezett a lágy hangú, szégyenlős mosolyú Bob is.

Jellemző a háború előtti bluest a posztmodernnel keverő művészre, hogy egyik legismertebb filmszerepe egy Alias nevű karakter volt Sam Peckinpah Pat Garrett és Billy, a Kölyök című filmjében, legutóbbi mozijának címe pedig Masked & Anonymus volt. "Halloween van" - mondta negyven évvel ezelőtt a közönségnek. "Fölvettem a Bob Dylan-maszkomat." Két évtizeddel később arra figyelmeztette az egyik filmrendezőt, hogy "Ahogy Rimbaud mondta: az én, az valaki más".

Todd Haynesnek van már gyakorlata a rendhagyó életrajzi filmekben. Ő rendezte 1987-ben a Superstar: The Karen Carpenter Story-t, amelyben Barbie-babákkal játszatta el a főbb szerepeket, de mivel nem vette meg az énekesnő zenéjéhez fűződő jogokat, és a Mattel sem nézte jó szemmel a dolgot, a film sohasem kerülhetett legálisan a közönség elé. Karen Carpenter és bátyja, Richard a hetvenes évek népszerű előadói voltak, szirupos dalaikban a kaliforniai álomról énekeltek, de az énekesnő élete tragikus fordulatot vett. Házassága tönkrement, szólóalbuma megbukott, éveken át küzdött az anorexiával és a drogokkal, végül emberi roncsként halt meg 1983-ban. Haynes méltatlanul betiltott filmje számos hasonló sorsú műalkotás mellett letölthető egy, a művészeti kifejezés szabadsága érdekében létrehozott weboldalról.