Jézus az [origo]-n

2005.04.04. 13:06

Tekintsen végig A passió diadalútján, a hangos botrányoktól, a zajos sikereken át az újrabemutatásig. Végül nézze meg nálunk a filmet!

"A Jézus életének utolsó 12 óráját bemutató alkotás" - alighanem ezzel a félmondattal találkozhattak olvasóink a legtöbbet az [origo] filmklub oldalain a tavalyi év során. Kétségtelen, hogy a James Caviezel főszereplésével leforgatott szenvedéstörténet a tavalyi év egyik legnépszerűbb filmjévé vált. Mel Gibson saját zsebéből fizette ki a meglehetősen naturális jeleneteket is tartalmazó mű 25 millió dolláros költségvetését, s már a bemutató napján kiderült, hogy a színész-rendező nem fogott mellé, ugyanis A passió a premier napján közel húszmillió dolláros bevételt generált, abszolút listavezetővé válva ezzel a vallási témájú filmek között.

A bemutató után is tovább gyűrűzött a sikersorozat, A passió a premier utáni első öt napban Peter Jackson 11 Oscar-díjjal jutalmazott A király visszatér-jét is lepipálta nézettségben, s hazánkban is csupán tizenegy nap kellett ahhoz, hogy több mint kétszázezren váltsanak jegyet rá. Bő másfél hónappal később a filmtörténet legsikeresebb filmjeinek listáján a nyolcadik helyig kapaszkodó A passió bevételei már több mint 354 millió dollárnál jártak, s a kezdeti hisztéria szinte mit sem veszített az intenzitásából. Mindenhol Gibson filmje volt az egyik legkeresettebb téma, amely bemutatója napján még olyan fontos eseményeket is képes volt háttérbe szorítani az amerikai hírműsorokban, mint a 2004-es elnökválasztás vagy az iraki háború.

Valóságos jelenséggé dagadt A passió-labda, s a premiert megelőző botrányok, hangos viták mind Gibsonék malmára hajtották a vizet. Az olyan események, mint a premieren szívrohamban elhunyt asszony, a hasonlóképpen eltávozott pap, illetve a film hatására szörnyű gyilkosságot beismerő 21 éves amerikai fiú, biztosították, hogy A passió sokakban mély nyomokat hagyjon.

A film kapcsán a Filmklub utánajárt a vallással, azon belül a kereszténységgel kapcsolatos filmeknek, illetve az azok által kiváltott vitáknak, volt belőlük bőven. A vélemények minden fórumon megoszlottak, házi kritikusunk, dr. Igó ugyanis úgy érezte, az alkotók nem találták meg a megfelelő fogást a történeten, s nem sikerült fenntartaniuk a feszültséget. Járay Márton református lelkész ezzel szemben egyetértett Michael Medved amerikai rádióssal, aki szerint "ezt a filmet keresztények csinálták, keresztényekről, keresztényeknek".

Forrás: Budapest Film

Hamarosan felbukkantak azok, akik szerették volna meglovagolni a film sikerének hullámait. Egyre-másra kerültek fel az internetre a különféle paródiák, amelyek általában vitriolos fricskaként próbálták felhívni az emberek figyelmét a szegények királyáról szóló film és az azzal kapcsolatos kereskedelmi tevékenység paradox voltára. Egy élelmes egyetemista pedig A passió előzetesét ötvözte Quentin Tarantino Kill Bill-jének zenéjével, ám hamarosan el kellett távolítania alkotását weboldaláról, miután Gibson Icon Productions nevű cége felkereste az egyetemet, ahol tanul. A nézettség növelése érdekében maguk a készítők is előálltak egy újabb változattal, amelyből a legvéresebb jeleneteket eltávolították, hogy az fiatalabb korú nézők számára is elérhetővé váljon. A Monty Python társulat pedig A passió kapcsán fellángoló vallásos buzgalom láttán ismét bemutatta az USA-ban a Bryan élete című klasszikusukat, amely az ismert Biblia történet szellemes paródiája.

Egy év elteltével húsvétkor ismét a mozikba került a Jézus életének utolsó 12 óráját bemutató alkotás, s mostantól már önök is bármikor megtekinthetik a grandiózus filmet, amennyiben kiveszik azt az [origo] tékából.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK