Tolmács, bérgyilkos, kamionsofőr - heti filmbemutatók

Vágólapra másolva!
Ezen a héten a hazai forgalmazók kitettek magukért, mind a premierfilmek számát, mind műfajukat illetően, még a már-már kötelezővé vált heti horroról és a mindig elkelő képregény-adaptációról sem feledkeztek meg. A mozikban megtudhatjuk, mi történik egy bérgyilkossal, ha megsajnálja áldozatait, és az is kiderül, hogy mi lett a sorsa a Szerelemre hangolva hőseinek. Nicole Kidman tolmácsként politikai gyilkosságba keveredik, Michael Keaton a tévén keresztül társalog halott feleségével, Colin Farrell piti bűnözőnek áll, a hongkongi tévé egyenes adásban közvetíti a rendőrség lebőgését, végül egy színvak kamionsofőr történetén keresztül a jugoszláv polgárháborúba is belecsöppenhetünk.
Vágólapra másolva!

Miről szól? A Szerelemre hangolva folytatásának főhősét két dolog foglalkoztatja, az útjába akadó csinos nők és a készülő regénye.

Ki a rendező? Wong Kar-wai, a Szerelemre hangolva, a Bukott angyalkák és a Csungking expressz alkotója napjaink egyik legtehetségesebbnek tartott ázsiai rendezője.

Kik a szereplők? Chow-t ismét a Szigorúan piszkos ügyek-trilógiából ismert Tony Leung játssza, de partnere ezúttal Ziyi Zhang, aki a Hős és a Repülő tőrök klánja című filmekben szerepelt legutóbb. Az egykori szépségkirálynő, a Tiszta című filmben nyújtott alakításáért Cannes-ban díjazott Maggie Cheung, aki a Szerelemre hangolva női főszereplője volt, ezúttal csak egy kisebb szerep erejéig tűnik fel. Faye Wong, az ázsiai popcsillag androidot játszik a filmben, melyben a Tigris és sárkány-ból ismert Csen Csang, a tévésorozat-sztár Takuya Kimura és a Vörös lámpások-ból ismert szépség, Gong Li is szerepet kapott.

Még valami? A film címe a Szerelemre hangolva helyszínére, a 2046-os számú hotelszobára utal, ahol keserédes, plátói szerelem szövődött a két megcsalt főhős között. A hongkongi sci-fit a tavalyi cannes-i filmfesztivál nagy esélyesének tartották, de az Oldboy mégis meggyőzőbbnek bizonyult a Tarantino vezette zsűri számára.