Vágólapra másolva!
Vele nyitott és zárt is az idei Titanic filmfesztivál, ami teljesen indokolt, hiszen nem minden nap lehet a világ tanúja egy Kínából származó nemzetközi filmcsillag születésének. A 25 éves színésznő rövid karrierjének két legemlékezetesebb alakítását nyújtja e hónapban a mozikban. A 2046 és a Repülő tőrök klánja kapcsán áttekintjük a csodaszép és tehetséges Ziyi pályafutását.
Vágólapra másolva!

Wong Kar-wai újdonsült, de máris klasszikusnak számító látomását, a 2046-ot és Zhang Yimou kardforgatós szerelmes eposzát, a Repülő tőrök klánjá-t a lenyűgöző vizualitáson kívül összeköti Zhang Ziyi karaktere is, aki mindkét alkalommal feslett erkölcsi közegbe keveredő, de erős belső tartással rendelkező nőket alakít. A két világhírű kínai rendező egyébként is előszeretettel alkalmazza egymás felfedezettjeit; a Hős-ben Yimou éppen Wong Kar-wai ikonikus színészeit Tony Leungot és Maggie Cheungot (a Szerelemre hangolva főszereplői, többek között) rendezte, a 2046-ban pedig Ziyi csavarja el Tony Leung főhősének fejét ideig-óráig.

A még szinte tinédzser lányt 1999-ben Yimou fedezte fel, amikor rábízta az anti-maoista drámájának, Az utolsó út-nak a főszerepét. Az erőteljes bemutatkozás sokak figyelmét felkeltette, noha az észak-kínai falusi lány szerelemre lobbanása egy idegen tanár iránt egyértelmű politikai üzenetet és társadalomkritikát fogalmazott meg, ami rövid időre nemkívánatossá is tette a rendezőt hazájában.

Ziyire azonban szemet vetett a kínaiak legsikeresebb rendező-exportja, Ang Lee, aki két igen népszerű angol nyelvű film (Értelem és érzelem, Jégvihar) után mégis egy hazai folklór-kavalkáddal aratta le a legnagyobb babérokat. A Tigris és sárkány-t egyedülálló módon 10 kategóriában is jelölték Oscar-díjra (három kisebb díj mellett elnyerte a legjobb külföldi film díját is Tajvan számára) és máig a legjövedelmezőbb idegen nyelvű film az amerikai mozipénztáraknál. A Ziyi által alakított karakter azóta szinte minden filmjében visszaköszön: ellenállhatatlan, de többnyire elérhetetlen, céltudatos, de konok, lobbanékony, de ördögi harcos, és mozgatórugója mindig a szerelem. Az egyébként is hibátlan film legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak Ziyi sivatagi harc- és szerelmi jelenetei, csakúgy, mint a több emeletet átfogó kocsmaszétverős akciója, amelyet azóta előszeretettel koppintanak (legutóbb éppen Tarantino a Kill Bill első részében).

A Tigris és sárkány nemzetközi sikerének köszönhetően természetesen Ziyit is megtalálták a hollywoodi szerepajánlatokkal, noha angolul még máig sem sikerült tökéletesen megtanulnia. A Csúcsformában 2 díszletjellegű mellékszerepe szerencsére nem kezdett új tendenciát karrierjében, és a Charlie angyalai-nak karikatúra-szerepe is áldásosan elkerülte végül. (Lucy Liu karrierje azóta sem heverte ki a dögös ázsiai akciócsirke skatulyáját.)

Forrás: InterCom
Zhang Ziyi a Csúcsformában 2 című filmben

Megtalálta viszont felfedezőjének, Zhang Yimounak egy újabb rá írt szerepe, hogy ismét egy vuxiában forgassa a kardot; a Hős az elmúlt évek nemzetközi filmgyártásának egyik legérdekesebb színfoltja - szó szerint is. A lélegzetállító sárga-piros színekben pompázó harcjelenetben Ziyi saját- és a kínai mozi egy generációval idősebb női bálványával, Maggie Cheunggal méri össze erejét. A forgatás során Ziyi véletlenül megvágta Maggie karját, amiért azóta is rendkívül szégyelli magát, bár egyébként büszke arra, hogy maga játssza a kaszkadőrt igénylő veszélyes jeleneteket is. A Hős-t sokan a kínai totalitárius rendszer dicsőítésével vádolták, felhozva azt is, hogy Zhang Yimout a film kapcsán újra keblére ölelte a kínai állam, és filmjét Oscarra is nevezték (be is került 2003-ban a legjobb külföldi filmek öt jelöltje közé). Ziyi szerint a kulcsszó azonban nem a politika ez esetben: "A kínai kormánynak semmi problémája nem volt a Hős-sel, hiszen rendkívül szórakoztató film. Számomra nem a történelemről szól, hanem az emberek lojalitásáról a hazájuk iránt, a szolga és uralkodó között húzód ösvényről és arról, hogy mindannyian voltaképpen gyalogok vagyunk az országunk sakktábláján."

Bár a Hős és a Repülő tőrök klánja elkészítése között több, mint két év eltelt, a nemzetközi filmvilág számára szinte egymást követte Zhang Yimou két számos párhuzamot felmutató, ám mégis merőben más eposza. A Repülő tőrök klánja időben a Hős korszaka után, a Tang dinasztia idején uralkodó káosz közepette játszódik, ám Ziyi szerint fő témája ennél jóval személyesebb: "Ez a film nem akar semmit mondani Kína történelméről. Az emberi kapcsolatokról szól és játszódhatna a jövőben vagy Nyugaton is. Mindig vágytam arra, hogy egy nap egy mély, érzelmileg komplikált karaktert alakíthassak egy tragédiában, ezért nagyon izgatott voltam, de ugyanakkor rendkívül el is szomorított a történet." A tempójában a Hős-nél némileg vontatottabb Repülő török klánja valóban egy magával ragadó, tragikus szerelmi történet és Ziyi első igazi főszerepe (amiért a Brit Filmakadémia idén a legjobb női főszereplő díjára is jelölte). Számos jelenet kitörölhetetlenül az emlékezetünkbe fog vésődni a film láttán; az évszakváltozások, a bambuszfákon vívott harc és a visszhang-tánc már előre megjósolható, hogy a 2005-ös év meghatározó filmes momentumaiként maradnak meg. Utóbbira egyébként Ziyi két hónapon keresztül nap, mint nap készült, hogy hitelesen adhassa elő háromméteres ruhaujjakkal a tradicionális kínai táncot egy pár perces jelenetben.

Repülő tőrök klánja | Nézz még több képet a filmből!

A 2046-ban alakított karaktere az eddigi szerepei közül a kedvence a fiatal színésznőnek, a 60-as évek Hongkongjában egy táncosnőt alakít, aki fülig beleszeret a főhősbe, ám a kiégett férfit már ő sem tudja megmenteni a saját maga által ásott érzelmi veremből. A forgatásra meglepetések sorozataként emlékszik, hiszen Wong Kar-wai forgatókönyv nélkül, spontán ötletek és 1-2 oldalas kéziratok alapján dolgozik, és még a hivatalos bemutató után is képes volt újravágni a filmet.

Valószínűleg ezzel teljesen ellentétes élményei lesznek Ziyinek az Egy gésa emlékiratai hollywoodi filmadaptációjának forgatásán, ahol nemcsak hogy angolul, de japán akcentussal kell beszélnie, ám végre nagy bálványával, Gong Livel játszhat együtt, a rendező pedig nem, más, mint Rob Marshall, aki bemutatkozó filmjében, a Chicagó-ban is szinte csodát hozott ki női főszereplőiből. Nem kétséges, hogy Zhang Ziyi még idén végleg lenyűgözi a világ mindkét féltekéjét, érdemes még az elsők között behódolni neki.

Onozó Róbert