Kétszáz személy bűnbe esik szerdán

2005.05.30. 16:25

Ha részt vettél az [origo] filmklub játékában és szerepel a neved az oldal alsó fertályán lévő listában, Magyarországon az elsők között fogod látni 2005 egyik legnagyobb durranását. Száz olvasónk nyert kétszemélyes meghívót az elképesztő stáblistával büszkélkedő Sin City premier előtti vetítésére.

Frank Miller képregénye alapján készítette el Robert Rodriguez, az Alkonyattól pirkadatig és a Desperado alkotója a Sin City című, film noir-os hangulatú krimijét, mely nemrég David Cronenberg, Wim Wenders, Lars von Trier és Gus Van Sant legújabb munkáival versengett Cannes-ban az Arany Pálmáért. A film kedvéért még a hagyományok diktálta megkötéseken is hajlandóak voltak lazítani a fesztivál szervezői, ugyanis általában az Amerikában már vetített, hatalmas bevételt produkáló filmeket nem tartják elég komolynak a versenyhez, a Sin City pedig már első hétvégéjén 28,1 millió dolláros bevételt hozott alkotóinak, ami nem kis mértékben a fantasztikus stáblistának köszönhető.

Forrás: SPI
A Sin City hivatalos honlapja | Nézz még több képet a filmből!

A nagy öregek, Bruce Willis, Mickey Rourke és az Oscar-díjas Benicio Del Toro olyan színészekkel szerepelnek együtt ebben a filmben, mint a Közelebb-ből és az Arthur király-ból ismert Clive Owen, A Gyűrűk Ura Frodója, Elijah Wood, a gyönyörű Jessica Alba, a 8 mérföld-ben Eminem kedvesét alakító Brittany Murphy, a Halálsoron mellékszerepéért Oscar-díjra jelölt Michael Clarke Duncan, Josh Hartnett, a Pearl Harbor jóképű sztárja, Rosario Dawson, aki a Sötét zsaruk második részéből és Az utolsó éjjel-ből lehet ismerős, a Kutyaszorítóban és a Kill Bill Michael Madsenje, Carla Gugino, akit a Kémkölykök-ben láthattunk, valamint Nick Stahl, aki a Terminátor 3-ban John Connort alakította.

Forrás: SPI
A Sin City hivatalos honlapja | Nézz még több képet a filmből!

Ha valakit ez a névsor még nem győzött volna meg teljesen, Quentin Tarantino neve a garancia arra, hogy nem mindennapi alkotással lesz dolgunk. A Ponyvaregény rendezője most kiegyenlítette a számlát Rodrigueznél, aki annak idején egydolláros tiszteletdíjért vállalta a Kill Bill Vol. 2 zenéjének megkomponálását. Tarantino rendezte a Sin City egyik jelenetét, és munkájáért cserébe ő sem fogadott el egy dollárnál többet.

Rodriguez különleges látványvilágot vetett be Frank Miller képregénye hangulatának visszaadása érdekében. Az alkotást alapvetően fekete-fehérben vette fel, de a színek nem hiányoznak teljesen: vörösre rúzsozott női ajkak, piros ruhák, vérfoltok teszik teljessé a baljós összhatást.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Mickey Rourke a Volt egyszer egy Mexikó című Rodriguez-filmben játszott korábban.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt június 1-én szerdán 19 órára a Hollywood Multiplex Duna Pláza mozi 11-es termébe (1138 Budapest, Váci út 178.):

Ács Kornélia, Albert Mercédesz, Balázs István, Beszprémi Erika, Bindics László, Biró Magdi, Bodnár Viola, Bodnár Wanda, Bolváry Zsuzsa, Borbély Ildikó, Csetvei Zsuzsa, Csíz Petra, Csizmadia Tímea, Csuri Csaba, Demecs Judit, Dobozi Erika, dr. Gyárfás Krisztina, Egyedi Péter, Eln Flóra, Emrich Bernadett, Erdei Attila, Farkas Judit, Farkas Zsuzsanna, Fekete Tünde, Fisher Brenda, Frank Benedek, Frittman Anikó, Garamszegi Kristóf, Gerzsenyi Éva, Gewandné Nagy Klára, Glodics Beáta, Gondár Eszter, Gottlieb Péter, Gránicz Gábor, Hangay János, Hello, Heves Réka, Horváth Annamária, Horváth Petronella, Horváth Takács Balázs, Hrubi Márton, Ijjas Tamás, Istvánffy Nóra, Ivácskovics Gergely, Izsó Balázs, Jaime Farinos, Jámbor Lajos, Jankovics Zoltán, Jenet Tünde, Joánovits Miklós, Kanta Anita, Kárpáti István, Könyves-Tóth Emma, Krompaszky Bence, Kürti Nóra, Láng Eszter, Léhner László, Leitold Eszter, Lendvay Anita, Lengyel Gábor, Liptovszky Zsófia, Magyar Márton, Makár Sándor, Manó Zoé, Marosi András, Mikó Szilvia, Móri Orsolya, Musch Nikolett, Natali, Orbán Attila, Pahy Attila, Paulheim Orsolya, Rummel Ákos, Sagyibó Dávid, Sántha Attila, Schiff Móni, Schmidt Dóra, Schmidt Vilmos, Sik András, Sillinger Annamária, Soproni Klára, Sujbert Anna, Suri Gabriella, Sz. Tibi, Szanyi Gyöngyvér, Szecsey István, Székely Richárd, Szlanárs Emese, Trefor Róbert, Tuka Boglárka, Ujlakán Tibor, Ujvári Adelinda, Ungár Erika, Vajgel Orsi, Varga Andrea, Vattai Péter, Veszely Kristóf, Vieger Nikolett, Zoltán László, Zomborka Brigitta

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne csüggedj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!

KAPCSOLÓDÓ CIKK