Vágólapra másolva!
Nyáron többnyire a filmforgalmazók is pihennek, és csak egy-egy nagy durranást készítenek elő, elsősorban a vakációzó gyerekek és tinédzserek célközönségére alapozva. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne találna minden filmrajongó kedvére való, színvonalas alkotást a nyári hónapok mozikínálatában. Strand után, strand helyett, esős délutánokon, nyári randira vagy csak megszokásból is - a következő húsz filmért érdemes lesz a mozi hűvösét választani júniustól szeptemberig. (Amit már láttunk, 1-5-ig csillagokkal értékeltük.)
Vágólapra másolva!

Aki biztosra akar menni, az tömje meg a hollywoodi filmcézárok zsebeit még egy-egy ezressel, ezek a filmek azért vannak. Ráadásul társaságban sokkal nagyobb eséllyel indíthatunk el róluk társalgást, mint pl. az új Hong Sang Soo-filmről.


1. Világok harca (War of the Worlds)
Rendező: Steven Spielberg
Szereplők: Tom Cruise, Tim Robbins, Miranda Otto, Dakota Fanning, Justin Chatwin
Bemutató: június 29.
Olvasnivaló addig is: Tom Cruise elbújik a marslakók elől, Tom Cruise-ba nem üt a mennykő, A marslakók lebontják az autópályákat, A marslakók már a neten vannak

Nincs nyár földönkívüliek, képregényhősök és fagyi nélkül. Az 1953-as moziváltozat és Orson Welles klasszikus rádiójátéka után most Steven Spielberg fogja riogatni a földlakókat minden idők legdrágább marslakóival. Mielőtt bárki rohanna életbiztosítást kötni, bolygónkat Tom Cruise védi, így aggodalomra semmi ok, a csápos dögök csak a rövidebbet húzhatják.

+ + +

2. Batman: Kezdődik! (Batman Begins)
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: Christian Bale, Michael Caine, Liam Neeson, Morgan Freeman, Gary Oldman, Ken Watanabe, Katie Holmes, Cillian Murphy, Tom Wilkinson, Rutger Hauer
Bemutató: július 14.
Filmklubos vetítés: július 13.
Olvasnivaló addig is: Batemantől Batmanig, A kis Batman megijed a denevérektől, Kiszivárogtak a skizofrén milliomosról készült felvételek, Az új Batman a hálón, Gary Oldman csatlakozik Batmanhez, Szamuráj lesz Batman ellenfele

Mutánsok, pókok és egyéb hús-vér formában megelevenedő képregényhősök után újra itt van a bőregér, aki legutolsó mozis kalandjakor igen csúnyán leírta magát (Batman és Robin). Ezúttal viszont az égre vetített denevérjel régi dicsfényét a Mementó tehetséges fiatal rendezője és egy rakás kiváló színész fogják visszahódítani.