Vágólapra másolva!
68 éves korában elhunyt Ismail Merchant producer, aki James Ivory rendezővel olyan Oscar-díjas filmeket hozott létre, mint a Szoba kilátással, a Szellem a házban és a Napok romjai.
Vágólapra másolva!

Szerdán, egy londoni kórházban hunyt el Ismail Merchant, élete utolsó óráiban mellette voltak családtagjai és barátai. A filmes gyomorbetegségben szenvedett, az elmúlt évben folyamatosan kezelés alatt állt fekélye miatt. A producer James Ivoryvel közösen jegyzett filmjeivel írta be magát a filmtörténelembe.

A Merchant-Ivory-filmek központi témája a századfordulós Anglia felső tízezrének élete volt. Ez vonatkozik a két E. M. Forster regénye-adaptációra is, az 1986-os Szoba kilátással-ra, mely elindította a fiatal Daniel Day-Lewis karrierjét és az 1992-es Szellem a házban-ra, amelyben Anthony Hopkins, Vanessa Redgrave és Emma Thompson játszották a főbb szerepeket.

Az 1993-as Napok romjai Isiguro Kazuo regénye alapján készült. A gazdája és a szerelme között őrlődő komornyik történetében ismét együtt játszott Hopkins és Thomson. A három dráma összesen 25 Oscar-jelölést gyűjtött be, ezekből hatot díjra is váltott. Merchant maga négy Oscar-jelölést kapott pályája során, de az Akadémia díját soha nem neki ítélték oda.

Merchant 1936-ban született Bombayben. A New York Egyetemen szerzett üzleti diplomát, és még a diákévei alatt, 1960-ban elvállalta első produceri munkáját, a The Creation of Woman című rövidfilmet, amelyért rögtön Oscar-díjra is jelölték.

Egy évvel később ismerkedett meg Ivoryvel egy vetítésen, és a két filmes hamarosan barátságot kötött. Elhatározták, hogy angol nyelvű kosztümös filmekkel fognak betörni az indiai filmpiacra. Első közös munkájuk egy ifjú indiai házaspárról szóló komédia, a The Housekeeper volt, melyet későbbi állandó forgatókönyvírójuk, Ruth Prawer Jhabvala regénye nyomán készítettek.

Merchant 1974-ben állt először kamera mögé, hogy leforgassa a Mahatma and the Mad Boy című rövidfilmet, de nagyjátékfilmet egészen 1993-ig, a The Custody-ig nem rendezett, és később is szívesebben maradt meg a produceri szerepkörben.

Túlélni Picassót - Anthony Hopkins és Natasha McElhone

Merchant és Ivory a nagy filmek után is gyakran dolgoztak együtt. 1995-ben elkészítették a Jefferson Párizsban-t Nick Nolte-val és Gwyneth Palthrow-val a főszerepben, 1996-ban a Túlélni Picassó-t, 2001-ben pedig Az aranyserleg-et. Utoljára a 2003-as Válás francia módra című vígjáték kedvéért álltak össze.

A producer halála előtt több munkán dolgozott párhuzamosan, köztük a Bollywood-stílusú Goddess című musicalen Tina Turnerrel és a Ralph Fiennes nevével fémjelezett kosztümös drámán, a The White Countess-en. Merchantot nem csak a filmek foglalkoztatták. Híres volt konyhaművészetéről is, számos sikeres szakácskönyvet adott ki.

"Nagyszerű ember volt, igazi úttörő" - mondta a halálát követő megemlékezésen Anthony Hopkins. "Mélyen megrendültem, mikor megtudtam, hogy Ismail Merchant elment."