Vágólapra másolva!
Június 16. és 19. között rendezik meg idén a Moziünnepet, melynek keretében az ország csaknem összes mozijában 320 forintos jegyáron lehet megnézni bármilyen régebbi vagy éppen vadonatúj filmet, sőt akár premier előtti vetítésekre is be lehet ülni. A tavalyi Moziünnepen 330 ezren éltek a szokatlanul olcsó jegyek nyújotta mozizási lehetőséggel.
Vágólapra másolva!

Akár a televíziócsatornák számának növekedésével, akár a DVD-használattal vagy a kalózmásolatok terjedésével magyarázzuk a jelenséget, tény: a mozik számára nem indult jól a 2005-ös év a nézettségi adatok szempontjából. A június 16. és 19. között megrendezésre kerülő Moziünnep szervezői azt szeretnék bebizonyítani, hogy bár filmet otthon is lehet nézni, a mozizás élményét nem helyettesítheti semmi.

A magyarországi moziüzemeltetők, filmforgalmazók és szakmai fórumok idén második alkalommal fognak össze annak érdekében, hogy a közönséget visszacsalogassák a mozikba. A Moziünnep tavalyi eredményei alapján minden okuk meglehet az optimizmusra.

A 2004-es rendezvény négy napja alatt megteltek a mozik, a foci Európa-bajnokságot és a Forma 1-et hátrahagyva 329 474 néző élt a lehetőséggel, hogy rendkívül olcsón vásárolt jeggyel behozza lemaradását, sőt akár a legújabb premierfilmekre is beüljön. A Moziünnep alatt háromszor annyi néző gyűlt össze az akcióban részt vevő 48 mozi 249 vetítőtermében, mint 2003 azonos hétvégéjén.

A szervezők abban reménykednek, hogy az idei rendezvény sikere még a tavalyi Moziünnepét is túlszárnyalja majd, hiszen új helyszínek kapcsolódnak be a programba, így még több film közül lehet válogatni, ráadásul premierfilmből is több lesz ezúttal.

A Moziünnep alatt mindössze 320 forintba fog kerülni egy mozijegy azok számára, akik rendelkeznek akciós kuponfüzettel. Aki június 9-e után teljes áru jegyet vásárol bármilyen filmre, máris magáénak tudhatja a 10 darab kupont, amelyek 42 város 76 mozijába, összesen 279 vetítőterembe érvényesek.

Bár a Moziünnep elsősorban a filmekről szól, a vetítéseket számos program, különlegesség kíséri. Az iskolából frissen szabadult diákok, a vizsgaidőszak alatt felüdülést kereső egyetemisták és a filmrajongók a filmórák nevet viselő programokon magától a rendezőtől hallgathatják meg az éppen levetített alkotás értelmezését, a forgatásról szóló történeteket.

Azok is megtalálhatják a számításukat, akik hírességekkel szeretnének találkozni. A budapesti mozik kasszáinál sztárpénztárosok szolgálják majd ki a vevőket. Egyelőre titok, hogy mely magyar színészek, rendezők üldögélnek majd a pénztárak üvegfülkéiben.