Frank Miller Sin City című graphic novelje maga a papíros mozi: már egyetlen képkockája is akkora mesélőerővel bír, hogy azonnal kialakul a mozizás érzete. A multimédiás hangulat pedig pár oldal után annyira felerősödik, hogy még a képregényhez nem szokott szemeket is képes rabul ejteni. Így nem csoda, hogy Hollywood a sorban adaptált képregények után hozzányúlt a Sin Cityhez is, ráadásul felismerve az abban rejlő vizuális frissességet a képregény kockái mentén haladva forgatta le a filmet.

A comics-irodalom legnagyobb szerzői között számon tartott Millernek mintha az egész munkássága a Sin City felé mutatna. Tinédzserként már bűnügyi képregényeket rajzolt, majd pedig a '70-es években a Marvelnél helyezkedett el, történeteibe már ekkor megpróbálta belecsempészni az általa kedvelt és tökélyre fejlesztett film noir hangulatot. A Daredevil (Fenegyerek) füzetekben például oly mértékben sikerült kiaknáznia a világtalan szuperhős figurájában rejlő lehetőségeket, hogy azok a mai napig a Marvel legjobb történeteit képezik.

Miller ezt követően a konkurens DC-hez pártolt, ahol 1986-ban megalkotta a The Dark Knight Returns (A Sötét Lovag visszatér) című mesterművét, ahol a totalitárius jövőben visszavonultan élő, korosodó Batman újra magára ölti köpönyegét. A kötet azon kívül, hogy számos kritikai elismerést besöpört, végleg leszámolt azzal a képzettel, hogy a képregény kizárólag a gyerekek igényeit szolgálhatja ki.

A leginkább a nagyközönség számára termelő kiadók elfeledett figuráinak újraértelmezése után Miller 1991-ben kezdte el írni és rajzolni a Sin City-t. A közel 200 oldalból álló kötetekből a Dark Horse kiadó gondozásban eddig hét darab jelent meg: The Hard Goodbye (Nehéz búcsú), A Dame to Kill For (Egy hölgy, akiért érdemes gyilkolni), The Big Fat Kill (Kiadós gyilkolás), That Yellow Bastard (Az a sárga fattyú), Family Values (Családi értékrend), Booze, Broads and Bullets (Pénz, pina, pálinka) és a Hell and Back (A pokolba és vissza).

Miller eddigre fejlesztette ki azt a fekete-fehér képekből építkező sajátos látványvilágát, amely első látásra tűnik inkább fapadosnak, mintsem hihetetlenül aprólékosnak és részlet gazdagnak. A 2-3 panelből álló oldalak szinte mellőzik a rajzolt vonalakat, így a nézőnek néhol az az érzése, hogy az alakok domborműként szakadnak ki a nyomasztó háttérből. A film noirt idéző hangulat pedig legtöbbször fullasztó, miként azt Marv a széria nyitó albumának első oldalán megfogalmazza: "Az éjszaka pokoli forró, tikkasztó. Egy szaros szobában, egy rohadó város mocskos tömbjében." Miller a fény-árnyékokkal játszó tónusaitól csak néha enged: színek mindössze pár történetben bukkannak fel, mint például a The Babe Wore Red (A Piros ruhás nő) című epizódban, ahol a címszereplő lányra feszülő ruha izzik vörösben.


A Sin City mocskos világában a szálakat legtöbbször korrupt politikusok és kannibál püspökök mozgatják. Velük próbálják felvenni a harcot lecsúszott, magányos figurák, akik a történetek végére rendszerint elbuknak. Miller főhősei kegyetlenek és brutálisak: végtagokat darabolnak, papokat gyilkolnak, vagy levágott fejeket hurcolnak magukkal. A szeretőjét elvesztő Marv az első kötetben ki is mondja: "Amikor megtalálom őket, nem leszek olyan gyors és halk, mint ahogy veled tették. Nem, én hangos leszek és undorító, ahogy szeretem." Mégis képesek az életüket is feláldozni, hogy a szeretett nőt megmentsék. A That Yellow Bastrad Hartigan felügyelője inkább öngyilkos lesz, csak hogy imádottja élhessen, Marv pedig csak pár órát tölt Goldie-jával, mégis a villamosszéket is bevállalja érte.

Pedig Miller nőalakjai, akik általában bérgyilkosok és kurvák, nem szorulnak segítségre. Finoman metszett alakjuk ellenére pontosan tudják, mit akarnak. A The Big Fat Kill kurvái az általuk ellenőrzött negyedben egyszerre gyilkolnak, és gyakorolnak karitatív tevékenységet. Ráadásul még a halál se foghat ki rajtuk: a meggyilkolt Goldie ikertestvére alakjában kísért tovább. Millernél amíg a férfiak egykedvűen ölnek és szeretnek, megtörni is csak a nők képesek, miként a Daredevil hősnője Elektra, miután rádöbben, hogy elárulta kedvesét: "Az úton már hallani lehet a közeledő rendőrautók szirénájának hangját. Már késő. A távolban egy gőzkürt hatalmasat dudál, és először végre, Elektra sír."

Szabó András