Vágólapra másolva!
Edward J. Epstein, a The Big Picture: The New Logic of Money and Power in Hollywood című könyv szerzője összeszedte azt a kilenc szabályt, amelynek betartásával gyerekjáték dollármilliókat hozó filmet gyártani. A Csillagok háborúja, A Gyűrűk Ura és a Harry Potter a bizonyíték rá, hogy az Epstein-féle midászi formula működik.
Vágólapra másolva!

Az utolsó Star Wars-film elképesztő sikere bebizonyította, hogy George Lucas nem vesztette el a pénzcsináláshoz való érzékét. A Csillagok háborúja hat epizódjával Lucas új Hollywoodot épített föl az Industrial Light&Magic-kel, az illúziógyárral, melyet 1975-ben alapított. A történelem tíz legsikeresebb filmje közül nyolc sokat köszönhet az ILM-nek, ennek a speciális hatásokra szakosodott vállalkozásnak. Lucas hozta létre a THX-et is, amely a multiplex- és a házimozik számára egyaránt lehetővé teszi a kiváló minőségű digitális kép-és hangmegjelenítést. Kétségtelen érdemei ellenére sem a Star Wars atyja találta ki a vezető stúdiók által alkalmazott midászi formulát, a pénzszerzés holtbiztos receptjét. Az ötlet Walt Disney-től ered.

1937-ben a Hófehérke és a hét törpe piacra dobásával a Disney összeilleszette a kirakósjáték összes létfontosságú elemét. A film csúfot űzött Hollywood régi nagymenőiből, mivel annak ellenére ért el órási sikert, hogy az amerikai közönségnek csak elenyésző hányadát, a gyerekeket célozta meg. A Hófehérke volt az első film, amelynek a bevétele átlépte a 100 millió dolláros határt. Kiderült, hogy a gyerekek szívesen nézik meg ugyanazt a rajzfilmet többször is. Ez volt a első olyan alkotás is, amelynek kiadták a filmzenéjét, a Some Day My Prince Will Come című dalból sláger lett. Még ennél is fontosabb, hogy a rajzfilmben számos olyan karakter volt, amelyet el lehetett adni, játékokat gyártottak a mintájukra, és a figurák később Disneylandbe is bekerültek. Kirajzolódott Hollywood jövője: nem a filmgyártás költségeinek csökkentésével kell a bevételt növelni, hanem tele kell pakolni a filmeket eladható dolgokkal, így a pénzforrás még hosszú évekig nem apad el.

A számítógépes technika megkönnyítette a módszer további kiaknázását. A folytatásos filmek dollármilliárdokat hoztak alkotóiknak DVD-eladásokból, a játékfigurákból és a televíziós értékesítésből. Így történt A Gyűrűk Urá-val, a Harry Potter-rel, a Pókember-rel, a Némó nyomában-nal, az Ororszlánkirály-lyal, a Shrek-kel, a Star Wars-szal, a Toy Story-val és A Karib-tenger kalózai-val - hiszen ezekben megvan a midászi formula kilenc eleme.

  • Gyerekeknek szóló dolgokra alapoznak - mesékre, képregényekre, sorozatokra, rajzfilmekre, sőt A Karib-tenger kalózai esetében egy vidámparki játékra.
  • Gyermek vagy kamasz a főhősük - ha nem is az összes részben, de a széria első, megalapozó darabjában mindenképpen.
  • Tündérmeseszerű az alaptörténetük, melyben egy gyenge fiatal átalakul erős és céltudatos hőssé.
  • Szűzies, szigorúan plátói kapcsolat van a két nem képviselői között. Nincs bennük meztelenkedés, előjáték, provokatív nyelvezet, és még célzás sincs a beteljesedett szerelemre. Ez érthető, hiszen másképp korhatárosak lennének.
  • Vannak bennük olyan szereplők, akiknek a mintájára játékbabákat lehet gyártani.
  • Csak stilizált formában mutatnak be konfliktust. Az ilyen jelenetek általában nagyon látványosak, de fontos a következő szabály: vér ne folyjon bennük, és ne legyenek valószerűek. Ez ismét csak a kedvező korhatár-besorolás érdekében van így.
  • A filmek boldog véget érnek, a hős legyőzi a gonoszokat és a természetfeletti erőket.
  • Hagyományos vagy digitális animációt használnak az akciójelenetek, a természetfeletti dolgok és a bonyolult, részletgazdag környezet létrehozására.
  • Olyan színészeket válogatnak össze, akik nem világsztárok, vagy legalábbis nem követelnek nagy százalékot a bevételből. A Pókember főszerepéért például Tobey McGuire csupán négy millió dollárt kapott, és egy kis hányadot az intenetes bevételekből.

A DVD elterjedése óta hihetetenül nagy összegeket kaszának így a stúdiók. Egy sikeres sorozatból folytatásonként körülbelül 30 millió példány kel el, 450 és 600 millió dollár közti bevételhez juttatva a gyártót.