Sztároktól vehetünk mozijegyet a héten

Vágólapra másolva!
A Moziünnep keretében a következő két hétben találkozhatunk a magyar film és televízió sztárjaival, amint mozijegyet árulnak, vagy saját filmjüket elemezgetik.
Vágólapra másolva!

Idén június 16. és 19. között másodszorra kerül megrendezésre Magyarországon a Moziünnep, ahol az olcsó mozizáson kívül most további programok is várják a filmek szerelmeseit.

Június 9-től 11-ig sztárpénztárosoktól vásárolhatja meg mozijegyét, aki ellátogat a Mammut vagy Puskin moziba. Csütörtökön a Mammut moziban többek között a Valami Amerika sztárja, Szervét Tibor, az Argó rendezője, Árpa Attila és Kecskés Karina (Presszó) ülnek a pénztárak mögött, míg a Puskinban Török Ferenccel, a Moszkva tér és a Szezon rendezőjével találkozhatnak a mozizni vágyók.

Péntek délután a Valami Amerika két főszereplőjét, Szabó Győzőt és Oroszlán Szonját, illetve a Szezon és az Állítsátok meg Terézanyut! Nagy Ervinjét váltják a Barátok közt sztárjai a Mammutban, szombat délután pedig egy újabb sorozat, a Szeress most! szereplői adnak el jegyet az érdeklődőknek. Szintén szombaton találkozhatnak rajongói Kamarás Ivánnal (Szent Iván napja, Európa Expressz), aki mint a Moziünnep nagykövete jövő csütörtökön az [origo] Vendégszoba vendége is lesz.

Június 16-tól a Moziünnep "Film órák" néven futó kiegészítő programjaként rendezőik, szereplőik elemzik majd az elmúlt egy-két év magyar sikerfilmjeit.

A "Film órák" részletes programja:

  • Herendi Gábor rendező és Csákvári Géza filmkritikus elemezgetik a Valami Ameriká-t június 17-én, pénteken 10 órától a Mammut Gellért-termében
  • Török Ferenc rendező és György Péter esztéta a Szezon-t elemzik a Corvin Radványi-termében június 18-án, szombaton 18 órától
  • Gangxsta Zolee a Pólus Centerben fogja kommentálni június 17-én 17 órától a Le a fejjel! című filmet
  • Gesztesi Károly pedig a Duna Plázában mesél a közönségnek június 18-án 19 órától a Getno-ról
  • Koltai Róbert Világszám című filmjéről mesél a Duna Plazában 16-án 17 órakor és 17-én 19.15-kor

A sztárpénztárosok részletes munkarendje

Június 9., csütörtök - Mammut mozi:

16.00-17.00: Gallusz Niki és Szervét Tibor

17.00-18.00: Árpa Attila és Kecskés Karina

Puskin mozi:

18.00-19.00: Török Ferenc

Június 10., péntek - Mammut mozi:

17.00-18.00: Szabó Győző, Oroszlán Szonja és Nagy Ervin

18.00-19.00: Kiss Ramóna és Bruckmann Balázs (Barátok közt)

Június 11., szombat - Mammut mozi:

16.00-17.00: Kamarás Iván és Valkó Eszter

17.00-18.00: Nagy Enikő, Kárpáti Levente és Román Judit (Szeress most!)

19.00-20.00: Kiss Heléna és Szűcs Kata (Szeress most!)