Egy világ omlott össze

2005.06.30. 17:04

Steven Spielberg új filmjét az egekig magasztalják az amerikai kritikusok, egy napon tartották a világpremiert, és mindenki úgy tesz, mintha nem vennék észre, hogy a rendező tőle nem megszokott minőségben, unalmas kliséket felvonultatva csupán annyit mutat meg, hogyan lehet földbe tiporni egy világirodalmi és egy médiatörténeti klasszikust.

1938. október 30, vasárnap este nyolc óra van. Fél Amerika a Columbia Broadcasting System adását hallgatja. Egy rövid, érdekes előszó után, amire az emberek nagy része oda sem figyel, a kommentátor megszólal: "Kedves hallgatóink, most kapcsoljuk a New York-i Hotel Park Plaza Meridian termét, ahonnan Ramón Raquello és zenekara szórakoztatja Önöket!  Végre, jó kis zene - gondolják sokan, amikor felhangzik az elektroncsöves rádiókból a spanyol dallamokkal fűszerezett La Cumparsita. Sajnos a hangulatos közvetítés nem élvezhető sokáig, az adást megszakítják. Valami professzor valami obszervatóriumban furcsa gázrobbanásokat észlelt a Mars felszínén, mintha azt mondták volna, hogy nagy tömegű hidrogén gáz tart rohamos sebességgel a Föld felé.  De sebaj, nincs ok az aggodalomra, hisz itt van ismét az isteni Ramón Raquello és zenekara, a Plazából egy igazi klasszikussal: felcsendül a Stardust, Amerika megnyugszik.

Ez a vasárnap este azonban mégsem bizonyul nyugodtnak - ismét megszakítják a zenét, és valami szakérőt kérdezgetnek arról, mi is ez az egész ügy a Marssal, kapcsolják a Princeton egyetem obszervatóriumát. A beszélgetés kezd érdekes lenni, egy bizonyos Pierson professzor azt állítja, hogy láthatóan vannak ugyan vonalak a Mars felszínén, ezek mégsem kanálisok - ahogyan azt 1894-ben bizonyos Giovanni Schiaparelli olasz csillagász állította -, és az aztán ezer az egyhez, hogy élet lenne a vörös bolygón, ráadásul vagy negyvenmillió mérföldre van tőlünk, szóval kellően biztonságos távra.

Na, ezt is megtudtuk, jöjjön már megint az a jó kis swing - gondolja milliónyi rádióhallgató Amerika-szerte. Egyelőre azonban egy érdekes üzenetet olvas be a Princetonba kiküldött riporter, amit a professzor most kapott: valami a várostól húsz mérföldre becsapódott, majdnem földrengéssel felérő szeizmikus földmozgást előidézve. A professzor szerint aligha lehet köze a Marson észlelteknek (ez azért megnyugtató), de biztos, ami biztos, ki kell vizsgálni az esetet. Addig is egy kis zongorajáték nyugtatja az egyre jobban felborzolt kedélyeket.

Sorra érkeznek a hírek a Marson egyre sűrűsödő gázrobbanásokról, ráadásul egyre több szemtanú számol be arról, hogy ismeretlen tárgyakat láttak becsapódni Amerika-szerte. A mostanra már komolyan aggódó közönséget még a brooklyni Martinet Hotelből élőben kapcsolt Bobby Millette és zenekara sem tudja megnyugtatni. A pokol azonban csak akkor szabadul el, amikor a földbe csapódott tárgyat kivizsgálni ment riporter bejelentkezik, és a háttérben hallható szirénák és kiabálás zajától elnyomott hangon közli, hogy valami csápos izék másznak ki abból a furcsa színű cilinderes formájú eddig soha nem látott fémtárgyból, amely nemrég lezuhant - sőt, az előmászó csápos izék valami villámokat szóró fegyverrel felgyújtják a hozzájuk fehér kendőt lengetve érkező rendőröket. Nincs mese, hölgyeim és uraim, támad a Mars!

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK