Sam Mendes megkezdte a kiképzést

Vágólapra másolva!
Már letölthető az internetről az Oscar-díjas Sam Mendes öbölháborús drámájának első előzetese. A Jarhead című film Anthony Swofford veterán bestseller könyve alapján készült.
Vágólapra másolva!

November 4-én mutatják be Amerikában az Amerikai szépség Oscar-díjas rendezőjének új filmjét, a Jarhead-et, amely az első öbölháborút mutatja be egy zöldfülő újonc szemszögéből. A Számkivetett szkriptjét jegyző William Broyles saját vietnami háborús tapasztalatait is beledolgozta a forgatókönyvbe, amely Anthony Swofford 2003-ban kiadott emlékiratai alapján készült.

Az előzetes futó bepillantást enged a tengerészgyalogosok életébe, lerövidítve látjuk Swofford útját a bevonulástól kezdve. A kiskatona átesik az alapkiképzésen, és hamarosan már a harctéren találja magát. "Welcome to the suck" - jegyzi meg bajtársa az egyik sivatagi jelenetben. Az ízelítőből nem sok derül ki sem a cselekmény részleteiről, sem a karakterekről, de az sejthető, hogy némi fekete humort is csempésztek a drámába.

Swoffordot a Holnapután-nal híressé vált Jake Gyllenhaal alakítja, a szakaszvezetőt az Oscar-díjas Jamie Foxx személyesíti meg. A fiúk nem sírnak-ból és a Kinsey-ből ismert Peter Sarsgaard és a szintén Oscar-tulajdonos Chris Cooper mellett az egyik mellékszerepben a magyar Fenyő Iván, a Katona József Színház színésze is feltűnik.