Elveszett Scarlett

2005.08.22. 17:51

Két tavalyi amerikai film. Két kerek mese az útkeresésről és az úttévesztésről. Egy gyönyörű, tehetséges színésznő. Scarlett Johansson mint New York-i egyetemistalány és mint philadelphiai suttyó.

Ha sajnálatos is, de érthető, hogy sok olyan film nem kerül nálunk moziforgalmazásba, amelyik csak nagyon speciális, szűk nézőréteg érdeklődésére tarthat számot. Nem csodálkozunk például, hogy a rovatunkban korábban bemutatott öncsonkítós-kannibálos filmet nem vállalta be egyik forgalmazó sem. Néha előfordul azonban, hogy olyan jó és nézőbarát filmek is kimaradnak a szórásból, amelyekre feltételezhetően sokan beülnének a moziba. Ez történt két tavalyi amerikai film esetében is, amelyek annak ellenére, hogy szórakoztatók, kedvesek és női főszereplőként Scarlett Johanssont tudhatják magukénak, valahogy elkerülték a forgalmazók radarját.

Jó társaságban

Az In Good Company az ötvenes éveit taposó Dan (Dennis Quaid), egyetemista lánya, Alex (Scarlett Johansson) és Dan frissen kinevezett huszonhat éves főnöke, Carter (Topher Grace) közti viszonyok háromszögében játszódik.

Dan egy sportújság kereskedelmi osztályának megbecsült munkatársa, akinek el kell viselnie a megaláztatást, hogy szervezeti átalakítások következtében olyan főnököt neveznek ki fölé, aki a fia lehetne. Eközben meg kell barátkozzon a gondolattal, hogy lánya a profi tenisz helyett inkább a kreatív írást választja, ráadásul ez azzal jár, hogy az édes otthonból átköltözik egy marihuánafüstös kollégiumba. Dannél akkor telik be végképp a pohár, amikor ráeszmél, hogy főnöke és lánya együtt járnak.

Az apa életközépi válsága találkozik az ifjú titán saját karrierjével kapcsolatos kételyeivel és a lány késő kamaszkori útkeresésével. A szálakat elegánsan és szórakoztatóan egymásba szövő film fő erénye, hogy mindhárom főszereplőt azonnal megszeretteti velünk, és végig egyformán drukkolunk mindhármuknak, hogy a sorsuk megnyugtatóan elrendeződjön.

Forrás: [origo]
In Good Company - Nézz még több képet a filmből!

A személyes történetek mellett végigvonul a nagyvállalati létforma szépségeiről szóló vicces szál is a filmben, amelyből olyan általános tanulságokat vonhatunk le, mint hogy a jó kereskedő szívvel-lélekkel végzi a munkáját, viszont aki nem hisz abban, amit csinál, jobb, ha más karrier után néz, illetve olyan apró finomságokat is elsajátíthatunk, mint hogy hét közben természetesen konzervatív öltönyben járunk dolgozni, de ha vasárnap délutánra is behivat a főnökünk egy kis extra melóra, akkor megjelenhetünk lezser utcai ruházatban is.

A forgatókönyvíró-rendező Paul Weitz (az Amerikai pite és az Egy fiúról rendezője) gondoskodott róla, hogy a visszafogott humorral átitatott történet dramaturgiája végig egyensúlyban maradjon és fenntartsa az érdeklődésünket. Külön érdeme, hogy a végén stílusosan kikerüli a katartikus hollywoodi befejezés csapdáját.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK