Elárasztották a denevérek Magyarországot

Vágólapra másolva!
Az [origo] filmklub Batman: Kezdődik! fotójátékán olvasóink feltárták előttünk képzeletük sötétebb bugyrait, s megmutatták nekünk, hogyan képzelik el Magyarországot, ahol a fekete ruhás igazságosztó a törvény legfőbb őre. Olvassa el, kik lettek a győztesek, s tekintse meg a pályaműveket is!
Vágólapra másolva!

A feladat ezúttal egy tetszőleges tájkép "batmanesítése" volt, vagyis a képregényhős szellemében kellett újragondolni egy helyszínt, s azt különféle képmanipuláló programok segítségével megvalósítani.

A beérkezett pályaművek leginkább két csoportba sorolhatóak, az egyiken csupán a csuklyás bosszúálló "munkatársai", a denevérek tűnnek fel, míg a többi képen maga a szuperhős is megjelenik, amint filozofikus tekintettel nézi Magyarország különböző helyszíneit a Nyugati pályaudvartól a Balaton parti nádasokig. Szerephez jutnak a képeken a budapesti hidak, s a Szabadság-szobor is, mindegyik a megfelelő denevéresített hangulatban természetesen.

A beküldött műveket Fábián Évi (az [origo] fotósa) és Horváth Katalin (az [origo] grafikusa) értékelte, s hosszas vívódás után az alábbi eredményeket hirdették ki:

Az első helyezett Selmeczy Attila lett, aki a Bazilikát gondolta újra Batman szellemében. Nyereménye egy 5000 ponttal feltöltött Hollywood Multicard, amellyel számtalan izgalmas filmre válthat majd jegyet.

Horváth Katalin: Ez grafikailag a legkidolgozottab kép a beérkezett munkák közül. Hangulatot teljes mértékben átadó képi megjelenítést láthatunk. Az egyes elemek összedolgozása harmónikus egésszé áll össze. Nem túlzsúfolt és nem túlkomplikált. Egyszerűség jellemzi és ezzel az egyszerűsséggel éri el azt a vizuális hatást, ami Gotham city-re is legjobban jellemző.

Fábián Évi: Tetszik, mert Budapest és mert el tudom képzelni hogy mi mindent rejt magában a Bazilika. Nincsenek túlzottan hangsúlyozva a denevérek, szép a megvilágított csúcs. Grafika yes.

Forrás: [origo]
II. helyezett: Vakulya Norbert - Nézd meg nagyban!

Második helyen végzett Vakulya Norbert, aki a Nyugati téren örökítette meg a szuperhőst, amint éppen a Skála Metró elől szemléli a pályaudvart, talán éjjeli búvóhelyet keresve magának. Ő hat darab DVD-vel és három darab filmzenei CD-vel lett gazdagabb.

Horváth Katalin: Ezen a képen grafikailag találhatunk hibákat. A képegységek egymáshoz való viszonyában például. A térhatás kevésbé van kidolgozva. De a Batman-hangulatot mégis visszahozza. Itt azonosulunk a szemlélődővel. Láthatjuk, átérezhetjük azt, amit a megfigyelő karakter lát és érez.

Fábián Évi: Ez kicsit nehezebb, szép kivitelezés, de nem annyira fogott meg... de az szuper, hogy a denevéreknek kijönnek a különböző mozdulataik... vihar yes.

Forrás: [origo]
III. helyezett: Pákozdi Balázs - Nézd meg a teljes képet!

Harmadik helyezett lett Pákozdi Balázs, aki a klasszikus DC-képregényborítók stílusában készítette el saját Bazilika-vízióját Bruce Wayne sötét alteregójáról. Nyereménye három darab DVD.

Horváth Katalin: Grafikai elemekben bővelkedő kép ez. Nem fetétlenül indokoltan. A színek harmóniájában, elemek elhelyezésében, technikai megoldásokban, tipográfiában kritikára szorul. De ismételten a hangulat dominanciája miatt a kép önmagáért beszél.

Fábián Évi: Ez bizony mindenestül szépen össze van rakva. Jó a helyszín, jók a színek, egységes, jó.

A többi pályázó, névszerint Farkas Sándor, Kőrösi Regő, Nyilas Ákos, Pochanics Ágnes, Stifner Dorottya, Ujj László és Vajda Péter egy-egy ablakra tapasztható Micimackós plüssfigurát, A csajom apja ideges-pólót és nyakba akasztható Gorilla bácsi-s tollat nyert.

Nyerteseinknek és a játék összes résztvevőinek gratulálunk az alkotásokhoz.