Lélektani gengszterfilm nyert az edinburgh-i filmfesztiválon

2005.08.29. 17:28

A vasárnapi díjátadóval véget ért az 59. edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál. A Tsotsi című dél-afrikai film zsebelte be a fesztivál mindkét fődíját: a zsűri által a legjobb új filmnek megítélt elismerést és a közönségdíjat is.

Az augusztus 17-étől 28-áig tartó rendezvény programjában világpremierek, az idei fesztiválok kedvencei és régi klasszikusok is szerepeltek. Itt debütált az elsőfilmes rendező, Stephen Woolley a Stoned című filmjével, amely a Rolling Stones alapítója, Brian Jones életét dolgozza fel, és megpróbálja feltárni halálának máig tisztázatlan körülményeit. A közönség most találkozhatott először a Withnail and I című brit kultfilm óta nagy népszerűségnek örvendő színész, Richard E. Grant első rendezésével is. A Wah-Wah című alkotásban Grant saját traumatikus gyermekkorát dolgozta fel, szülei házasságának felbomlását és apja ezt követő alkoholizmusba süllyedését. A film főszerepeit Gabriel Byrne és Emily Watson alakítja.

A fesztiválon Magyarország két nagyjátékfilmmel vett részt, a Sorstalanság-gal és Mundruczó Kornél Johanná-jával, amely hamarosan nálunk is a mozikba kerül. Levetítették Kenyeres Bálint rövidfilmjét, a Before Dawn-t is, valamint a Lost and Found című, hat fiatal rendező egy-egy rövidfilmjéből álló alkotást, amelynek egyik epizódját szintén Mundruczó Kornél rendezte.

A zsűri és a közönség díjával kitüntetett Tsotsi a dél-afrikai Gavin Hoodnak már a harmadik nagyjátékfilmje, azonban alkotásait Európában eddig csak filmfesztiválokon láthatta a közönség. A cím a dél-afrikai gettó szlengben gengsztert jelent. A Johannesburgban játszódó film egy tizenkilenc éves fiú történetét meséli el, akit reménytelen életkörülményei pszichopata gyilkossá tettek. Gyermekkorában olyan szörnyű élmények érték, amelyekkel nem képes megbirkózni, ezért emlékeit a tudattalanjába száműzi, még valódi nevére sem emlékszik, mindenki csak Tsotsinak szólítja. Amikor egy autólopás során véletlenségből egy csecsemőt is eltulajdonít, élete új irányba terelődik. Emlékei lassan visszatérnek, és elkezdi felfedezni valós énjét. A forgatókönyvet Athol Fugard, dél-afrikai drámaíró egyetlen regénye alapján a rendező írta.

Forrás: [origo]
Egy jelenet a Tsotsi című filmből

A Guardian magazin legjobb új rendezőnek járó díját Mike Mills kapta az idei Sundance filmfesztiválon és a Berlinálén már nagy sikerrel szereplő Thumbsucker-ért. A film főszereplője a tizenhét éves Justin (Lou Pucci), aki kissé későn megpróbál leszokni az ujjszopásról. Ebben furcsa módszereket, pl. hipnózist is alkalmazó fogorvosa segít neki, akit Keanu Reeves alakít. Hamarosan azonban kiderül, hogy az ujjszopás csak tünet, amely mélyebb problémákról árulkodik Justin és családja életében. A felnőtté válás nehézségeit bájos humorral bemutató film magyarországi forgalmazási jogait a romániai székhelyű New Films nevű cég vásárolta meg, és információink szerint nem tervezik mozikban bemutatni az alkotást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK