Feltámasztják a meggyilkolt rendezőt

Vágólapra másolva!
Amerikai és holland producerek összefogtak, hogy a tavaly meggyilkolt holland rendező, Theo Van Gogh három filmjét újraforgassák Amerikában. A rendezői székben Steve Buscemi, Stanley Tucci és Bob Balaban foglal majd helyet.
Vágólapra másolva!

Theo Van Gogh-ot, a liberális, szókimondásáról híres holland rendezőt tavaly novemberben lőtte agyon egy muzulmán férfi, feltehetőleg a rendező Submission: Part I című rövidfilmje miatt. A film egy előre elrendezett házasságból elmenekült nő történetén keresztül kísérli meg bemutatni a nők helyzetét az iszlám országokban. Amerikai és holland producerek összeálltak, hogy a rendező emléke előtti tisztelgésként ismét a vászonra vigyék három filmjét.

A rendezésre Steve Buscemit, Stanley Tuccit és Bob Balabant szemelték ki, akik a hírek szerint már igent is mondtak a felkérésre. A három alkotás, amely újraforgatásra kerül a 06, a Blind Date és az Interview címet viselik. Mindhárom film a nők és férfiak közti ellentmondásos viszonyulásokkal foglalkozik. Közös bennük a voyeurisztikus megközelítés, amely intim és bizarr pillanatokat tár fel a filmekben szereplő párok életéből.

Az 1994-es 06-ban egy nő és egy férfi közti párkapcsolat kibontakozását és alakulását követhetjük nyomon. A történet sajátossága, hogy a pár két tagja sosem találkozik egymással, egy szextelefon-vonalon bonyolítják viszonyukat. A két évvel későbbi Blind Date szintén egy furcsa párról szól, akiknek meghalt a gyermekük, és a trauma után úgy próbálják helyrehozni a kapcsolatukat, hogy különböző személyiségeket találnak ki maguknak, amelyeket randevúikon eljátszanak egymásnak. A 2003-as Interview-ban egy politikai újságíró akarata ellenére kénytelen interjút készíteni egy színésznővel. Az utált feladat menet közben izgalmas játszmává válik, ahogy az interjúalany és az interjúkészítő elkezdi feltárni egymás előtt féltett titkait.

Forrás: [origo]
Interview | Katja Schuurman (felül) és Pierre Bokma

A producerek a filmek bevételeinek egy részéből alapítványt hoznak létre Van Gogh elmékére azzal a céllal, hogy támogassák a szólásszabadságot a filmgyártásban. A rendező utolsó filmjét, a 06/05-öt az Egyesült Államokban posztumusz mutatták be a napokban a torontói filmfesztiválon. Az alkotás a szélsőjobboldali holland politikus, Pim Fortuyn meggyilkolásához vezető fiktív előzményekről szól.