Félő, hogy Emir Kusturica új filmjében egy fia fára kötözött rezesbandát sem fogunk látni. A mester szolidabb hangot üt meg Promise Me This című munkájával, amelyben egy szerelmet kereső parasztgyerekről mesél.

Az élet egy csoda majd háromórás kimerítő dínomdánomja után a bosnyák rendező visszatér korai filmjei (Emlékszel Dolly Bellre?, A papa szolgálati útra megy) meghittebb hangulatához. Promise Me This (Csak annyit ígérj meg) című következő filmjének főhőse egy falusi fiatalember, akit idős édesapja a halálos ágyán arra kér, hogy menjen fel Belgrádba és találjon magának egy rendes feleséget.

"Felfedezi a várost, és közben egy szerelmi történetet is átél" - nyilatkozta szűkszavúan a film egyik producere, Olivier Delbosc, akinek Fidelité Productions nevű cége gyártotta például Francios Ozon (5x2, Swimming Pool, 8 nő) legtöbb alkotását is.

A hétmillió eurós költségvetésből készülő Promise Me This forgatása jövő év elején zajlik majd Belgrád környékén, a bemutatót a 2007-es cannes-i filmfesztiválra tervezik. A szereposztással kapcsolatban egyelőre nem közöltek információkat az alkotók.

A kétszeres Arany Pálma-díjas rendező Az élet egy csoda óta sem töltötte tétlenül az idejét. Az All The Invisible Children című hét rövidfilmből álló alkotásban Ridley Scott, John Woo és Spike Lee mellett Kusturica is bevállalt egy epizódot (Blue Gypsy). A film meglehetősen hűvös fogadtatásra talált pár hete a velencei filmfesztiválon. A kritikusok dicsérték a jó szándékot a gyermekek sanyarú sorsára rávilágítani próbálkozó történetek mögött, de azt is megjegyezték, hogy csak pár epizód tudta elkerülni a didaktikusságot és a szentimentalizmust.