A meleg zsaru és a kamu színész bekeményít

Vágólapra másolva!
Amikor a kilencvenes évek végén Shane Black, a Halálos fegyver forgatókönyvírója megelégelte, hogy sok pénzért kommersz akciófilmeket irogat, visszavonult a nyilvánosságtól. Úgy látszik, időközben megbékélt a sorsával, mert idén előrukkolt első saját rendezésével - egy pörgős akciófilmmel.
Vágólapra másolva!

Az interneten megtekinthető előzetes alapján úgy tűnik, a Kiss Kiss, Bang Bang (amely nem azonos a néhány éve bemutatott Kiss Kiss (Bang Bang) című angol filmmel) igencsak hasonlít stílusában a Black által írt korábbi filmekre. A Halálos fegyver sorozatból a humorral fűszerezett akciójelenetek, az Utánunk a tűzözön-ből a kemény csaj (ott Geena Davis, itt Michelle Monaghan) figurája köszön vissza.

A sztori is akcióban és humoros szituációkban bővelkedő filmet ígér: Robert Downey Jr. kispályás betörőt alakít, aki véletlenül egy filmforgatás szereplőválogatása közepébe csöppen. Olyan jól hozza a rosszfiút, hogy sikert arat, és mindjárt beosztják egy valódi - és történetesen meleg - detektív (Val Kilmer) mellé, hogy elsajátítsa a szerephez szükséges alvilági fortélyokat. A betörő a detektív oldalán hamarosan egy bonyolult gyilkossági ügy kellős közepén találja magát, ráadásul egy feltörekvő színésznővel együtt, akit Monaghan alakít.

Shane Black egy interjúban elmagyarázta, hogy miért váltott a forgatókönyvírásról rendezésre: "Csak az Utánunk a tűzözön környékén kezdtem ráébredni, hogy amit csinálok, nem elég kielégítő számomra. Az írás nem okozott nekem igazi sikerélményt, mert nem szeretek írni. Igazi szenvedés, csak akkor király, amikor elkészülök vele. ... Az, hogy felfedeztem magamnak a rendezést, olyan volt, mint felfedezni az ebéd végén a desszertet. Basszátok meg a főzeléket!"

A Kiss Kiss, Bang Bang-et az Egyesült Államokban novemberben mutatják be, hozzánk jövő év elején érkezik majd.