Transzvesztita tarol a mozikban

2005.10.24. 14:22

Továbbra is rájár a rúd az amerikai filmforgalmazókra: a mozibevételek az Egyesült Államokban jelentősen elmaradnak a tavaly ilyenkoriaktól. Nálunk viszont sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy megnézzék maguknak a női ruhába bújtatott Rudolf Pétert.

A heti toplistát a Doom videojáték filmadaptációja vezeti 15,4 millió dolláros bevétellel. Az egykori birkózó, Dwayne "Szikla" Johnson főszereplésével készült lövöldözős filmre természetesen elsősorban a férfiak voltak kíváncsiak, és a közönség 69%-át a játék szerelmesei tették ki. Az eredmény elmaradt a stúdió várakozásaitól, amely 18-22 millió dollár közti bevételt remélt az első hétvégén. A filmet november 10-én mutatják be nálunk.

Második helyen 9,3 millió dollárral a Dreamer: Inspired by a True Story című családi film áll Kurt Russell, Dakota Fanning (a Világok harcá-ban megismert hátborzongató sikolyú kislány) és egy ló főszereplésével. A forgalmazó reményei szerint a kedvező szájhagyomány majd javít még egy kicsit a nem túl ütős eredményen.

A nálunk ezen a héten bemutatásra kerülő gyurmafigurák története, Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény a múlt heti második helyről a harmadikra esett vissza, eddig összesen 44,1 millió dollárt gyűjtve a kasszáknál.

A The Fog, úgy látszik, csak a megszállott horrorrajongóknak jött be, akik már a bemutató hétvégéjén megnézték a filmet: a múlt heti listavezető máris a negyedik helyre csúszott vissza, összesen 21,6 millió dollár bevétellel.

A Charlize Theron nevével fémjelzett North Country mindössze 6,5 millió dollárt kapart össze, ami az ötödik helyre volt elég. A film az első sikeres munkahelyi szexuális zaklatással kapcsolatos per történetét dolgozza fel, és a pletykák szerint jó eséllyel indul, hogy bekerüljön az Oscar-jelöltek közé.

Budapesten egyedül a Best Hollywood filmforgalmazónak van oka az örömre a hétvége eredményeit látva, ők viszont valószínűleg pezsgőbontással indították a hetet: a klasszikus Egy szoknya, egy nadrág című Latabár-film újráját csaknem 23 ezren megnézték, amely így az év második legsikeresebb magyarfilm-nyitása lett a Sorstalanság után. Az előző két újrafeldolgozás, a Meseautó és a Hippolyt sem dicsekedhetett ennyire erős kezdéssel.

A második és a harmadik helyen tartja magát a 40 éves szűz és az Ünneprontók ünnepe. Mindkét alkotás összbevétele meghaladja már a 40 millió forintot, és az előbbi már az ötvenezres nézőszámon is túl van.

A Farrelly testvérek egymás vállára borulva sírnának, ha látnák a Szívem csücskei hétvégi eredményét. Az olyan sikeres vígjátékok alkotóiként elhíresült szerzőpáros, mint a Dumb és Dumber, a Keresd a nőt vagy az Én és én meg az Irén most közel sem gyakorolt akkora vonzerőt a budapesti nézőkre, mint eddig, és Drew Barrymore neve ellenére mindössze négyezer nézőt tudott becsalogatni a romantikus komédiára.

Az Eros, annak ellenére, hogy három sztárrendezővel, Michelangelo Antonionival, Steven Soderberghgel és Wong Kar-waijal büszkélkedhet, csupán 1300 nézőt hozott izgalomba. Végképp senki sem volt kíváncsi a Dogora - Ázsia arcai című szöveg nélküli útifilmre, amelyet mindössze 200 Kambodzsába vágyakozó érdeklődő tekintett meg.

Örömmel jelentjük, hogy a Hervadó virágok-at ezen a hétvégén is többen nézték meg, mint a Hazárd megye lordjai-t, és a teljes eddigi nézőszám már meghaladja a húszezer főt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK