Cameron Diaz jó kezekben

2005.11.08. 8:56

Egy cipőben című filmje apropóján Curtis Hanson vall a zsánerfilmektől elszakadni vágyó rendezők munkájának nehézségeiről, az utolsó négy filmje közti hasonlóságokról, Cameron Diaz és Toni Collette eltérő színészi egyéniségéről és egyebekről.

- Stílusát és témáját tekintve is nagyon különböző filmeket készít. Van mégis valamilyen téma, amely közös bennük?

- Számomra a kapcsot az emberek jelentik. Ők jelentik egy projekt vonzerejét. A stílus alkalmazkodik a filmhez, az emberekhez, a világukhoz. Például a Szigorúan bizalmas esetében azt akartam, hogy letisztult legyen a jelenetek megrendezése és felvétele. Ezzel szemben a 8 mérföld-ben az összes jelenetet kézikamerával vettük fel. Persze ez is meg volt tervezve, de azt akartam, hogy ne tűnjön megtervezettnek, hanem lazának és lebegőnek, mert azok a figurák egy nagyon laza világban léteznek. Az Egy cipőben esetében a kettő kombinációját választottam annyiban, hogy Maggie (Cameron Diaz figurája - a szerk.) jeleneteit a film első felében kézi kamerával vettük fel, Rose-éit (Toni Collette figurája - a szerk.) pedig nem. Nem feltűnő a kézikamera használata, nem akartam, hogy a közönség erre figyeljen, csak azt, hogy érezhető legyen, hogy Maggie jelenetei nincsenek lehorgonyozva, míg Rose stabilabb. Aztán, ahogy Maggie fokozatosan elkezd változni, a fényképezés módja is megváltozik egy kissé.

Bizonyos szempontból az utolsó négy filmem nagyon is kapcsolódik egymáshoz. Mindegyik olyan figurákról szól, akik keresgélnek, próbálják megtalálni saját magukat. Ezenkívül mindegyik olyan emberekről szól, akik családi kapcsolatokra is vágynak, vagy emberi kapcsolatokra, vagy mindkettőre. Ilyen a Wonder Boys és a 8 mérföld is. Érdekes az is, hogy a nyelv fontos szerepet játszik mindegyikben. A Wonder Boys írókról szól, a 8 mérföld költőkről, az utca költőiről. Ebben a filmben pedig Maggie az életében bekövetkező nagy változást a verseknek köszönheti. A Szigorúan bizalmas volt az első film, amelynek a producere is voltam a partneremmel együtt. Ezért ez a négy film közvetlenebbül a saját irányításom alatt készült, és a kezdeményezés is inkább a saját kezemben volt. Korábban az volt a felállás, hogy kerestem a lehetőséget, hogy rendezhessek, aztán megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni abból, ami jutott. De ez a négy film személyesebb, mert az enyém volt a választás.

- Ezek az alkotások a zsánerfilmektől való eltávolodást jelzik?

- Igen is és nem is. Én cseppet sem szeretem a zsánerfilmeket. A korábbi filmjeimmel az volt a helyzet, hogy elkészültek volna akkor is, ha nem én rendeztem volna őket. A befektetők inkább a zsánerfilmekbe fektetik a pénzt, mert azokat könnyebb eladni, és nagyobb valószínűséggel lesznek nyereségesek. Míg egy olyan film, mint a Wonder Boys valószínűleg egyáltalán nem készült volna el, ha én nem csinálom meg. És ha Michael Douglas nem lett volna hajlandó engedni a gázsijából. Ugyanez történt ennek a filmnek az esetében is, Cameron Diaz, én és a producer partnerem engedtünk a fizetésünkből, hogy elkészíthessük, mert ez nem egy olyan zsánerfilm, amelyben a stúdió akarná látni Cameron Diazt.

Forrás: [origo]
Curtis Hanson Toni Collette-tel és Cameron Diazzal a film forgatásán

- Azt nyilatkozta, hogy azért készítette el ezt a filmet, mert olyan régi filmekre emlékeztette, amilyeneket manapság már nem csinálnak. Milyen filmekre gondolt?

- Régebben voltak olyan filmek, amelyeket nevezhetnénk, mondjuk, felnőtt románcnak. A felnőttön azt értem, hogy van benne egy férfi, akinek van karrierje, meg egy nő, akivel azonosulni lehet. Manapság a romantikus filmek általában vígjátékok, amelyekben egy diszfunkcionális, bizonytalan férfi epekedik egy elérhetetlen nő után, vagy valami ilyesmi. De olyanok nincsenek, mint a Cary Grant-filmek voltak.

- Mi ragadta meg a történetben?

- Elolvastam a forgatókönyvet. Tudtam, hogy Cameron szeretné megcsinálni, úgyhogy már eleve úgy olvastam, hogy őt képzeltem a szerepbe. Felkeltette az érdeklődésemet a forgatókönyv, ami nem esik meg olyan gyakran. Tetszettek a figurák. Nekem nincs nővérem, és tetszett, hogy két nővérről szól. Megérintettek a kérdések, amelyeket feszeget: az énkép kérdése. Milyennek látják önmagukat? Milyennek látja őket a világ? Hogyan befolyásolja az önmagukról alkotott képük azt, hogy mivel foglalkoznak? Maggie azért nem dolgozik, mert lusta, vagy azért, mert nincs önbizalma? Rose azért munkamániás, mert ez a jó neki, mert szereti a jogot? Vagy csak sosem gondolkodott el erről, elkerülte, hogy döntést hozzon ezzel kapcsolatban?

- Hogyan magyarázná meg a cipőmetaforát a filmben?

- Sok mindent jelenthet. Szerintem remek filmcím a sokféle jelentése miatt. Egyrészt vonatkozik a tényleges cipőre, amelyre Maggie irigykedik, amely Rose munkájának a gyümölcse. Rose sokat keres, és megengedheti magának a drága cipőt, Maggie pedig nem, ezért irigykedik, és szeretné ő is hordani a cipőt. A szimbólumok szintjén néha mindannyian szeretnénk valaki más cipőjében járni, az ő kiváltságaikkal rendelkezni stb. És persze, ha valaki más cipőjében jársz, akkor elkezded úgy látni a világot, ahogy ő látja. És végül vonatkozik a saját cipőikre is. Milyen lehet Maggie cipőjében járni? Milyen lehet, amikor a férfiak csak a szépségére reagálnak és semmi másra? Milyen lehet Rose cipőjében, aki lényegében feladta a gyerekkorát, hogy Maggie pótanyja legyen? Mindezek a dolgok kapcsolhatók a cipőhöz. És még az idős emberek is. Az is nagyon tetszett a forgatókönyvben, hogy az amerikai filmek többségétől eltérően foglalkozott azzal, hogy hogyan látjuk az öregeket, vagy hogy nem is látjuk őket egyáltalán. Bírom Maggie-ben, hogy a korlátoltsága és minden más ellenére nagyon közvetlen az idős emberekkel. Nem fél attól, hogy öregek. Olyannyira nem köntörfalaz, hogy egyszer csak odamegy egy idős nőhöz és megkérdezi tőle, hogy "maga halott?".

Forrás: [origo]
Toni Collette és Cameron Diaz a filmben

- Mi fogta meg igazán Toni Collette-ben?

- Imádtam Az órák-ban. Először a Muriel esküvőjé-ben láttam, abban lenyűgöző volt. De valószínűleg A hatodik érzék ragadott meg igazán, mert ott nem volt olyan nagy a szerepe, de kulcsfontosságú volt a film érzelmi hatása szempontjából. Az egy olyan film, amely nevetségessé válhatott volna, ha nem működik. Miatta működött.

- Dinamikájukat tekintve miben különbözik a két színésznő?

- Nagyon különbözőek, ugyanakkor mégis hasonlítanak egymásra. Toni képes rá, hogy amikor belebújik egy figura bőrébe, a kisugárzását is megváltoztassa. A film elején lomposnak tűnik, aztán a film vége felé már jobb a tartása, magabiztosabban jár-kel. Nagyon erősek, ebben hasonlítanak. De eltérő módszert használnak ahhoz, hogy eljussanak oda, ahova szeretnének. Annyiban hasonlítanak, hogy szabadságra van szükségük - és úgy tapasztaltam, hogy ebben minden színész hasonlít. Érezniük kell, hogy biztosítják számukra a szabadságot a szárnyaláshoz. És ahhoz, hogy merjenek szárnyalni, az kell, hogy ne legyen bennük félelem. Ehhez pedig bizalom kell. Ezért én az elsődleges feladatomnak azt tekintem, hogy biztosítsam a színészeknek a közeget, amelyben kialakul a bizalom, amelyben biztonságban érzik magukat. Hogy hogyan jutunk el odáig, az mindegyiküknél különbözik, de a cél, hogy eljussunk oda.

IC Press

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK