Colin Firth: Hollywood nem az álmok földje

2005.11.16. 15:01

Colin Firthbe méltán szerelmesek a lányok, ha nem volna híres, akkor is jó pasinak számítana. Budapesti látogatásán kiderült, hogy nem tekinti magát világsztárnak, nem vágyik Hollywoodba, és pontosan tudja, mi teszi boldoggá. Legújabb filmjében egy saját magánál sokkal zavarodottabb lelkű sztárt alakít.

- Mennyiben különbözik a filmben bemutatott sztárság attól, amit ön él meg?

- Ó, nagyon sokban különbözik, teljesen más. Az igazság fogságában főhőse rendkívül intenzív életet él. Ezt az intenzitást csak a színpadi előadók élik meg - én hiába játszottam színházban, az egy egészen másfajta színházi kultúra volt. Ahonnan én jövök, az egy sokkal visszafogottabb, jóformán burzsoá színész-lét, a filmbéli fiúk pedig inkább a mai rocksztárokhoz hasonlóak. Nem mondom, hogy nem ismerek olyanokat a szakmában, akik kissé megzavarodtak, drogoznak, és fűvel-fával szexelnek. De ez választás kérdése, én nem ezt választottam.

- Azt a kiüresedettséget sem szokta érezni, amit a filmbéli karaktere?

- Nem, nincs ilyen állandó nihil-érzésem. És ez annak köszönhető, hogy rengeteg értékes kapcsolatom van az életben: a családom és az évtizedes barátságaim. Az üresség érzésétől az embert csak a kapcsolatai menthetik meg - hacsak nem valamilyen csodalény az űrből. Én is, mint mindenki, a kapcsolataimtól függök. Aki pedig nem függ tőlük, és azt hiszi, mindenkitől független, az valójában egy nagyon veszélyes játékot űz.

- Valami ilyesmit játszanak Az igazság fogáságban főhősei. Akkor tehát nem Hollywood teszi ezt velük?

- Mindenki tudja, hogy Hollywood tele van boldogtalansággal: rengeteg az öngyilkosság, sokan válnak alkoholistává, házasságok mennek tönkre a hajtásban - egyáltalán nem az álmok földje. Ebből a szempontból Az igazság fogságában nem is hathat sokkoló revelációként. A film valójában az előadóművészek világában létrejövő kapcsolatokról szól. Nem kell ennél komolyabb üzenetre számítani - én utálom az üzeneteket, azok a vasárnapi iskolába valók. Szerintem a filmet egyszerűen csak azért érdemes megnézni, mert izgalmas bepillantást nyújt a felfokozott életű előadóművészek életébe. Azokéba, akik jóformán csak a színpadon élnek, ott viszont egy kicsit sem normális életet. Ezek a duók például - amilyenek ma már nincsenek is - tényleg úgy éltek, mint a házasok, mindent együtt csináltak: együtt drogoztak, együtt szexeltek. Amikor a film végén a karakterem megpróbálja megerőszakolni a partnerét, akkor valójában nem azért csinálja, mert homoszexuális. Sokkal inkább azért, mert ezen kívül már mindent megkapott. Tudja, hogy bármit megtehet, bármeddig elmehet, nincs határ. A partnerét kívül-belül ismeri, most birtokolni is akarja őt.

Fotó: Fábián Évi
Colin Firth | Nézz sok képet a budapesti sajtótájékoztatóról!
 

- Voltak valaha illúziói Hollywoodról?

- Nem, sosem voltak. De szerintem senkinek nincsenek. Nyilvánvaló, hogy nem Hollywood az a hely, ahol az ember sikeres és boldog lehet, vagy ahol jó életre lelhet. Ahhoz, hogy az ember ezeket a dolgokat megkapja, sokkal fontosabb, hogy a gyökereit megőrizze. A színészek döntő többsége sosem jut el Hollywoodba, és Hollywood nem is várja őket, ott főleg az amerikai színészekre van szükség.

- Ez nem teljesen igaz, az angol színészek mindig is vonzóak voltak Hollywood számára.

- Szerintem csak szűk határok között. Régebben például főként rosszfiúkat játszhattak. Az a korszak pedig, amikor a bevándorló filmesek nagy lehetőséghez juthattak, rég letűnt. Persze olyanok akadnak ma is, akik olykor-olykor ott forgatnak, de nem települnek át Hollywoodba, hanem ingáznak. Olyanok, mint Liam Neeson, Jude Law vagy Daniel Day-Lewis a világ más tájain is dolgoznak, színházban is játszanak.

- Ön ebbe a klubba sorolja magát?

- Nem, dehogy. Ők mindahányan óriási nemzetközi sztárok - csak példaként említettem őket, mint akik nem amerikai létükre valóban vonzóak Hollywood számára, és meg-megfordulnak Los Angelesben. Én ritkán kerülök oda, Londonban élek, és ez az a város, ahová tartozom.

Forrás: Mokép
Az igazság fogságában | Rachel Blanchard és Colin Firth


- Szándékosan vállalt most egymás után két sötétebb karaktert is - előbb a Traumá-ban, aztán Az igazság fogságában című filmben?

- Én azért vállalok el egy filmet, mert a rendező személye érdekel, vagy a forgatókönyvet izgalmasnak találom, tele lehetőségekkel. Sosem játszom olyan szerepet, amely hasonlít egy korábbi munkámhoz. A Traumá-t és Az igazság fogságában-t is a rendező miatt vállaltam, mindkettejükkel évek óta szerettem volna együtt dolgozni. Marc Evans szerintem a világ - de legalábbis Nagy-Britannia - egyik legérdekesebb rendező egyénisége, nagyon alulértékelik, pedig óriási tehetség. Mellesleg a barátom jó néhány éve. Újra és újra szívesen ragadom meg az alkalmat, hogy vele dolgozzak. Atom Egoyant ugyan személyesen nem ismertem, de a munkáit nagyon izgalmasnak találtam, és kimondottan vártam, hogy vele forgathassak.

- Mi volna, ha egy fiatal magyar rendező szeretne önnel dolgozni?

- Attól függ, ki lenne az a magyar rendező. Ha jó - igent mondok neki, ha rossz - visszautasítom.

- Milyen jó magyar filmeket látott mostanában?

- Nagyon sok filmet láttam az utóbbi időben, Szabó Istvántól például kedveltem A napfény ízé-t és a Csodálatos Júliá-t, és bár nem ebben az évtizedben volt, de a Mephisto is nagyon tetszett - vele szívesen együtt dolgoznék. A rendező nemzetisége sosem szempont nálam, csak a minőség.

Tinker Bella

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK