Vágólapra másolva!
A jövő évi hollywoodi termésből már számos alkotás előzetesét megtekinthetjük az interneten. Szemelgettünk a választékból.
Vágólapra másolva!

Superman Returns

A jövő nyáron bemutatásra kerülő Superman Returns-ről elsősorban azt lehet tudni, hogy laza 250 millió dollárból készült. A rövid előzetes sokat nem árul el a filmről, patetikus narráció, kevés látvány és még kevesebb akció jellemzi. A Christopher Reeve által gazdátlanul hagyott kék kezeslábasba Brandon Routh bújik. Színészi kvalitásaiban nem lehetünk biztosak, mivel ez nagyjátékfilmes debütálása, de arcberendezése kétségtelenül alkalmassá teszi a szerepre. A rendező Bryan Singer, a Közönséges bűnözők és az X-Men filmek alkotója. Lois Lane szerepében Kate Bosworth-t (Drogtanya) láthatjuk, Lex Luthor megformálása pedig Kevin Spacey karrierjén ejt majd sötét foltot. A történet szerint több év távollét után Superman visszatér a Földre, ahol egyszerre kell szembenéznie régi ellenségével és Lois elveszítésének rémével.

The Break Up

Jennifer Aniston és Vince Vaughn már azt sem tudják, szakítsanak-e, vagy inkább újra összejöjjenek. Legalábbis a The Break Up (Szakítás) című filmben. Az Amerikában jövő nyáron bemutatásra kerülő vígjáték cselekményének kiindulópontja, hogy a pár szakít, azonban egyikük sem akar kiköltözni közös otthonukból. Így hát mindkét fél megkezdi a másik kitúrására irányuló hadműveletet. A mellékszereplők közt megtaláljuk Joey Lauren Adamst is, akit a Képtelen képregény leszbikus hősnőjeként szerettünk meg. A rendező Peyton Reed - és ha visszagondolunk a Le a szerelemmel! című romantikus vígjátékra, hát, nem lehetünk túl bizakodóak ezzel az új eresztéssel kapcsolatban sem.

Trisztán és Izolda

Ha valami igazán-igazán borzasztót akartok látni, javasoljuk Trisztán és Izolda mondájának filmadaptációját. Az előzetes alapján nyálas unalomnak ígérkező film rendezője Kevin Reynolds, akitől természetesen semmi jót nem várunk, hiszen ő készítette a Kevin Costner-féle Robin Hood-ot, illetve minden idők egyik legrosszabb filmjét, a Waterworld-öt. Trisztánt James Franco, Pókember ellensége játssza, Izolda szerepében Sophia Mylest láthatjuk, akit az Underworld-ből ismerünk. Bár Franco nagy kedvencünk a Freaks & Geeks című amerikai sulisorozatban nyújtott alakításáért, sajnos már csak azért sem reménykedhetünk semmi jóban, mert a forgatókönyvet az a Dean Georgaris kanyarította, aki a Tomb Raider 2-ért és A felejtés béré-ért is felelős.

Forrás: [origo]
James Franco és Sophia Myles mint Trisztán és Izolda

The Sentinel

Jövő tavasszal nem csak Harrison Ford ébred fel téli álmából, és tér vissza új akciófilm-szerepben, hanem másik idősödő kedvencünk, Michael Douglas is. A The Sentinel című filmben az amerikai elnököt védő titkosszolgálat egyik tagját alakítja, aki gyanakodni kezd, hogy áruló férkőzött a soraikba. Miközben a tégla után nyomoz, ő maga válik gyanúsítottá. Fő ellenfele korábbi mentora lesz, akit Kiefer Sutherland játszik. Eva Longoria, a Született feleségek egyik főszereplője szintén a titkosszolgálat egyik tagját alakítja, Kim Basinger pedig Douglas feleségét. A rendező Clark Johnson, aki a S.W.A.T. - Különleges kommandó-t készítette korábban. Az előzetes alapján csak mérsékelten izgalmasnak tűnő filmben legalább Douglas rekedt hangját élvezhetjük majd.

Hostel

Végül egy horrorra is várhat, akinek az ilyesmi bejön: a Hostel című film a Kabinláz rendezőjének, Eli Rothnak a legújabb elképzelése a paráztatásról. A minden bizonnyal totálisan érdektelen alkotást Tarantino nevével próbálják eladni a készítők, aki az executive producer szerepét vállalta a produkcióban. Hogy pontosan mi a film sztorija (ha van ugyan neki ilyen), az nem derül ki az előzetesből, csak az, hogy ismeretlen színészek játszanak benne, és nagyon-nagyon ijesztő lesz.