Úgy sejtjük, az amerikai hálaadás hétvégéjén idén a Warner Bros. munkatársai a leghálásabbak, mégpedig azért a termésért, amit Harry Potter takarít be nekik. A varázslótanonc kalandjainak negyedik epizódja már több mint 200 millió dollár bevételt hozott.

Harry Potter, aki a múlt előtti héten a nyitáskor azonnal a bevételi listák élére varázsolta magát, továbbra is a magasban repked varázsseprűjén. Az első hétvége alatt 100 millió dollárt kaszáló Harry Potter és a Tűz Serlege, amely ezzel az összeggel minden idők negyedik legerősebb nyitását tudhatja magáénak, 54,9 millió dollárt termelt ezen a hétvégén. A bemutató óta eltelt tíz nap alatt a film átlépte a 200 milliós bevételi álomhatárt, ezzel messze lekörözve az első három Potter-film első tíznapos teljesítményét. A stúdió várakozásai szerint a film összbevétele meghaladja majd a 300 millió dollárt is.

Ez persze csak Amerika, a Lennon-szemüveges varázslótanonc rajongói világszerte még egyszer ennyi pénzt áldoztak rá, hogy megtekintsék Harry legújabb kalandjait: a film bevétele világszerte már meghaladja a 400 millió dollárt. Nem meglepő módon az angol J. K. Rowling regényéből készült film Amerika után Nagy-Britanniában hozta a legtöbbet. A szigetországban jelenleg 51,3 millió dollárnál tart, Olaszországban pedig 9,4 millió dollárral minden idők legerősebb nyitását hozta.

A Johnny 'Man in Black' Cash életét feldolgozó A nyughatatlan című film múlt héten a második helyen nyitott, és ezt a pozícióját sikerült is megtartania. A Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon főszereplésével készült alkotás 19,7 millió dollárt termelt a hétvégén, és így összesen már tisztes 54,7 milliónál tart.

A hálaadás hétvégéje jellemzően kiemelkedik bevételek tekintetében, a hosszú hétvége alatt gyermekeikkel moziba látogató szülők elsősorban a családi filmek által bekasszírozott dollárok számát növelik. Így történt ez a - nyilván nem véletlenül erre a hétvégére pozicionált - Yours, Mine and Ours (A tiéd, az enyém és a miénk) című családi vígjátékkal is. A '68-as Henry Fonda és Lucille Ball főszereplésével készült vígjátékot Dennis Quaiddel és Rene Russóval forgatták újra, és persze 18 gyerekszínésszel. A sztori ugyanis két, egyenként is meglehetősen sok gyermekkel rendelkező özvegy egymásra találásáról szól. A szerda óta vetített film eddig 24,5 millió dollár bevételre tett szert, amellyel a toplista harmadik helyét foglalja el.

A gyerekeket riogató Csodacsibé-t csak nem lehet elhessegetni a bevételi listák éléről, a továbbra is a top 5-ben kapirgáló csirke a november 4-ei bemutató óta már 118 millió dollárt csipegetett össze. Az ötös toplistát a Chris Columbus rendezésében készült Rent című musical zárja. A Puccini Bohémélet-én alapuló zenés darab a New York-i East Village lakóinak életéről szól, a film legnagyobb sztárja Rosario Dawson, aki egy HIV-pozitív táncosnőt alakít a szívfacsaró történetben.

A top tíz utolsó helyén Harold Ramis The Ice Harvest című fekete komédiája nyitott 3,7 millió dolláros bevétellel. Lehet, hogy a John Cusack és Billy Bob Thornton főszereplésével készült anti-karácsonyi film az amerikai nézők számára túl sötétnek bizonyult, de mi azért nagyon várjuk a jövő évi magyarországi bemutatót.

Bujdosó Bori