Egy majom nem csinál nyarat

Vágólapra másolva!
A hatalmas gorillával szemben hatalmas elvárást támasztott az amerikai mozipiac, mégpedig azt, hogy megfordítsa az egész éves tendenciát, és a tavalyitól elmaradó bevételeket az év végére felpumpálja. Bár King Kong nem tudott úgy varázsolni, mint Harry Potter, vagy Narnia Fehér Boszorkánya, azért megtette, ami tőle telt.
Vágólapra másolva!

A King Kong szerdai, várakozásoktól jelentősen elmaradó nyitása után a forgalmazó Universal és a konkurensek lélegzetvisszafojtva várták, hogy a nagy majom a hétvégén beindul-e, vagy kiderül, hogy Peter Jackson mozijának legyártása bő 200 millió dollár toaletten való lehúzásának felelt meg.

Utóbbiról semmiképp sincs szó, a film nem elsöprően jól, de stabilan teljesített a mozipénztáraknál 50,1 millió dolláros bevétellel. Ezzel a negyedik legjobb decemberi nyitást produkálta a második és harmadik Gyűrűk Ura-filmek és a múlt héten diadalútjára indult Narnia Krónikái mögött. Szerdától máig összesen 66,2 milliót szedett össze a három órás eposz, amely elmarad a stúdió várakozásaitól; a Universalnál korábban ugyanis A Gyűrű Szövetségé-t jelölték meg célpontként, amely 18,2 millióval nyitott (szemben a Kong 9,8 milliójával) és az első öt nap alatt 75 milliót hozott össze.

Nézőpont kérdése, hogy a film teljesít rosszul, vagy a várakozások voltak irreálisan felfokozottak. A Gyűrűk Ura - King Kong párhuzam semmiképp sem volt teljesen helytálló, hiszen Tolkien regényeinek hatalmas rajongótábora van, akiknek a mozipénztáraknál való megjelenésére okkal alapozhatott a stúdió. A megtermett gorillának nincs stabil rajongói bázisa, viszont a több mint három órásra nyúló film hossza sokaknak elvehette a kedvét attól, hogy beüljenek rá.

A legoptimistább elképzelések szerint a King Kong leginkább minden idők legtöbbet jövedelmező filmjére, a Titanic-ra hajaz. Nem a gorilla és DiCaprio arcvonásainak hasonlatosságáról van szó persze, hanem arról az ívről, amelyet a Titanic bevételei leírtak anno: a gyenge (28,6 milliós) nyitóhétvége után kapcsolt teljes gőzre a luxushajó, és 8 hónapig a mozik műsorán tartotta magát, mielőtt jéghegynek ütközött volna. Habár arra senki sem számít, hogy a gorilla hasonló eredményeket produkál majd, de ha a szájhagyomány kedvez neki, és a ma kezdődő téli szünet alatt folyamatosan sokan mennek el rá, még tisztességes eredményeket produkálhat. Jó jel, hogy a film látogatottsága péntekről szombatra 40%-kal nőtt.

A filmmel kapcsolatos egyik aggodalom az volt, hogy nem tarthat számot a nők és a 25 éven felüliek érdeklődésére. Az exit pollok nagyjából eloszlatták ezt a félelmet: a férfidominancia csekély volt, a nézők 53%-a volt férfi, és 55%-a 25 éven felüli.

Az 55 országban bemutatásra került film az Egyesült Államokon kívül 80,1 millió dollárt hozott, mellyel a nem lebecsülendő 9. helyet foglalja el a legerősebb külföldi nyitások toplistáján. A nemzetközi eredményeket ugyanaz jellemezte, mint az amerikaiakat: a szombati napon jóval több látogatót vonzott a film, mint pénteken.

Csak a 20th Century Fox mert a King Kong hetében országos bemutatót útjára engedni, akik a nálunk majd csütörtökön startoló Kőkemény család-ot (The Family Stone) mutatták be. A 18 millióból készült karácsonyi családi vígjáték erős 12,7 milliós nyitást produkált. Bejött a forgalmazó számítása, hogy a majomra nem fogékony női nézők keblükre ölelik a vicces-érzelmes filmet, a közönség 77%-a nőneműekből állt. A téli szünet alatt a Diane Keaton és Sarah Jessica Parker nevével fémjelzett alkotás is szép pályát futhat be.

Forrás: InterCom
Sarah Jessica Parker, Dermot Mulroney és Diane Keaton

A karácsonyi időszak valószínűleg még legalább egy filmnek kedvezni fog: a múlt héten elsöprően (67,1 millió dollár) jól nyitó Narnia Krónikái-nak. A C. S. Lewis meseregényéből készült látványos gyerekfilm a hétvégén 31,2 milliót hozott, és ezzel már 112,5 milliós összbevételnél tart. És az iskolaszünet még csak ma kezdődött.

A két cowboy (Jake Gyllenhaal és Heath Ledger) szerelméről szóló, múlt héten öt moziban bemutatott Brokeback Mountain-t ezen a héten már 69 moziban adták. A 7 Golden Globe-ra jelölt alkotás, amely egyértelműen a kritikusok idei favoritja, 2,4 millió dolláros hétvégi bevételével (amely nagyon szép, majdnem 35 000 dolláros mozinkénti átlagot jelent) bekerült a top tízbe is.

Kong Budapesten kicsit se király

Ha a King Kong amerikai eredményét kétesnek minősítjük, a budapestit nyugodtan nevezhetjük egyértelmű bukásnak. A szerdai bemutató napján alig ötezer nézőt gyűjtő majomkodást a hétvégén sem fogadták szívükbe a fővárosiak: eddig összesen 24 ezren tekintették meg a filmet. Az óriásgorilla tehát cserben hagyta a magyar piacot, és nem hozta el a csodát, amely változtatott volna a lanyha idei eredményeken; mindössze az idei 12. legjobb nyitást produkálta. A sokat emlegetett A Gyűrűk Ura-trilógia eredményeivel össze sem vethető ez a satnya indulás, a trilógia egyes darabjai a nyitó hétvégén 100 ezer, 103 ezer és 108 ezer nézőt vonzottak. Ezzel a gyengus eredménnyel nem sikerült megfosztani trónjától a harmadik hete csúcstartó Harry Pottert, amelyre még ezen a hétvégén is ezerrel többen voltak kíváncsiak, mint Kongra.

A Szőke Kóla című gettóvígjáték a rozoga Ladájával a negyedik helyre érkezett be. A főszerepben Beleznay Endrét és Majkát felvonultató alkotásra 4700-an voltak kíváncsiak, amely nem közelíti meg a hasonló műfajú Argo (12 600) vagy akár az animációs Nyócker (10 700) nyitóeredményét.

Mijazaki Hajao új rajzfilmje, A vándorló palota a nyolcadik helyen nyitott 1400 nézővel, azaz nem egészen a felét produkálta a rendező legutóbbi, nagy sikerű munkája, a Chihiro szellemországban (3600) nyitásának. Mijazaki filmjét a kosztümös Szent Lajos király hídja követi a toplista kilencedik helyén, amelyre 1200-an voltak kíváncsiak a hétvégén. Ahhoz képest, hogy a parádés szereposztású (Robert De Niro, Harvey Keitel, Gabriel Byrne, Kathy Bates és Geraldine Chaplin) film szinte nulla hírverést kapott, szépnek számít ez a szám, és a Mokép idei harmadik legjobb rajtát is jelenti az Aviátor és Az igazság fogságában után.

A zsidó család útkereséséről mesélő Rashevski tangó-ra csupán 1100-an voltak kíváncsiak, az Üvegfal leukémiás kislányára pedig mindössze 120-an, amely azt is jelenti, hogy a 11-szer vetített film egy-egy vetítésén átlagosan 10-en árválkodtak a teremben.

Bujdosó Bori