Vágólapra másolva!
A Bőrnyakúak című háborús filmben Hollywood kettő plusz egy friss felfedezettje menetel a sivatagi hőségben. Kettő plusz egy, mert Jake Gyllenhaalt és Jamie Foxxot az utóbbi két év alatt igazán szárnyára kapta a hírnév, Peter Sarsgaardot viszont még csak most fogja, ha minden jól megy. A három színészt bemutató összeállításunkból az is kiderül, hogy Gyllenhaal hogyan verte ki a fogát a forgatáson, Sarsgaard hol balhézott részegen és Foxx mitől padlózott le az Oscar-díj-átadón.
Vágólapra másolva!

Jake Gyllennhaal neve még mindig csak a megszállott filmrajongóknak mond valamit Magyarországon, ami nem csoda, mivel eddigi négy említésre méltó filmjéből egy csak DVD-n jelent meg (Jóravaló feleség), kettő megbukott (Holdfényév, Holnapután), egy pedig csak egy szűk rétegnek szólt (Donnie Darko). De most eljött az ő ideje. 2006-ban három olyan filmje kerül mozikba, melyek után kénytelen lesz mindenki megjegyezni, kicsoda Jake Gyllenhaal. Az első már itt is van.

Mekkora szerencse, hogy Jake Gyllenhaal végül elesett a Pókember-től, és nem csókolhatta akkori barátnőjét, Kirsten Dunstot fejjel lefelé. Az egész egyébként is csak akkor került szóba, amikor Tobey Maguire kicsit sokat hisztizett a fizikai terhelés miatt, és a rendező eljátszott a gondolattal, hogy kirúgja. Jake lett volna az első beugró. De Tobeyt végül megmentették a kapcsolatai, Jake pedig járhatott tovább a saját útján, ami végül sokkal értékesebb pozícióhoz vezetett. 2005-ben Hollywood legtehetségesebb rendezőivel dolgozhatott, és három különleges karaktert játszhatott el.

Sam Mendes állítólag hosszan válogatott, de kezdettől fogva tudta, ki lesz a befutó. Jake kellett neki, csak nem akarta rögtön a tudtára adni. Úgy szívatta, ahogy a filmben szívatták később, így tréningezte a szerepre. Aztán persze összeállt a Bőrnyakúak társulata, és Jake lett a főhős. Csak a haját és a fogát kellett beáldoznia.

"Először kissé megijedtem a gondolattól, hogy le kell borotválni a fejemet" - nyilatkozta. "Aztán seggfejnek éreztem magam, mert a kopaszság valójában erőt ad az embernek. Az igazi erőt pedig akkor éreztem, amikor Sam már megengedte, hogy újra megnövesszem a hajam. Abszolút olyan rendező, aki teret ad a színésznek, és ettől az ember önbizalmat kap. Ahogy a kedvéért - illetve az általa rendezett film kedvéért - kopaszra nyírattuk a fejünket, az majdnem olyan volt, mint ahogy a filmbeli tengerészgyalogosok lenyíratják a hadseregért."

A fogát nem kevésbé magasztos célért hagyta ott: "Azt a jelenetet forgattuk, amikor a sátorban fegyvert szorítok a saját számhoz. Amikor már többször elpróbáltuk, arra kértem a partneremet, Briant, hogy ne tartsa olyan erősen a fegyvert, mert az ő kezéből kellett kiragadnom, és közben mindig jól meglöktem. Aztán egyenesen a számhoz irányítottam. Ezt csináltuk épp, amikor valamiért lepillantottam, és megláttam a saját fogam. Ott volt a markomban. Azon gondolkodtam: most abbahagyjam a felvételt, vagy folytassam? Mivel Sam a jelenet előtt azt mondta, hogy koncentráljak arra, hogy egy kiképzőtáborban vagyok, nem hagytam abba, hanem nekiestem Briannek, és elkezdtem ütni, amiért miatta kivertem a fogam. Iszonyú dühösen vertem. Az az igazság, hogy ezután egy hónapig nem is szóltunk egymáshoz."

A Bőrnyakúak tehát kemény forgatás volt, kemény jelenetekkel és még keményebb kiképzéssel. Jake pályáján egyedülálló feladat, mivel korábban főként érzékeny lelkű, instabil karaktereket alakított. Ez volt az első komoly férfiszerepe. Rögtön utána jött is az újabb kihívás: egy meleg cowboy ábrázolása a Brokeback Mountain című filmben.

Ang Lee alkotását azóta az egyik legesélyesebb Oscar-jelöltnek tartják, korábban pedig a velencei filmfesztivál egyik kedvence volt. Jake Gyllenhaal egy másik amerikai szívtipróval, Heath Ledgerrel játszik benne szerelmespárt, ám románcuk kibontakozása előtt nem kevés akadály áll a középnyugati Wyomingban.

"Amint elolvastam a forgatókönyvet, tudtam, hogy akarom ezt a szerepet" - emlékszik Jake. "Sokan kérdezték azóta tőlem, hogy nem féltem-e a szexjelenetektől, a melegkapcsolat ábrázolásától, de én nem is értem a kérdést, mert ezek a dolgok számomra természetesek. Gyerekkorom óta Los Angelesben élek, a keresztapáim melegek, a családom közeli barátai között is vannak melegek, és egy olyan generációhoz tartozom, amelyiket ez már nem lep meg."

Forrás: [origo]
Heath Ledger és Jake | Képek a Brokeback Mountain-ból!

Azt azonban bevallja: mégiscsak más volt Heath Ledgerrel csókolózni, mint amikor egy lánnyal kell a kamera előtt. "Azt hiszem, mindketten féltünk tőle, de mindketten másképp. Van már némi tapasztalatom a szerelmes jelenetekben, és ha az ember egy nővel dolgozik, különösen nagy tisztelettel bánik vele, mielőtt hozzáér. Általában meg is beszéljük, hogy majd idetesszük a kezünket, aztán így foglak megcsókolni stb. Szóval kialakítjuk a koreográfiáját, ami jóformán egy intellektuális folyamat. Heathszel viszont csak vettünk egy mély levegőt, és belevetettük magunkat."

A másik szituációt - a szokásosat, amikor egy lánnyal kell ugyanezt - idén Gwyneth Paltrow-val mutatja be, akivel a Bizonyítás című filmben játszanak együtt. A színházi darabból adaptált filmben Jake egy matematikushallgatót alakít, aki meglátogatja súlyos beteg professzorát, és beleszeret annak gátlásos, zárkózott lányába. A beteg professzort Anthony Hopkins játssza, így Jake ismét rangos csapatba került.

Forrás: SPI
Gwyneth Paltrow és Jake Gyllenhaal a Bizonyítás-ban

Ezek után természetes, hogy a neve többször is szóba került az idei Oscar-díj-kiosztó kapcsán. "Az emberek nyilvánvalóan mindenféléről beszélnek, ha valaki olyan kaliberű rendezőkkel dolgozik, mint Sam Mendes vagy Ang Lee, vagy olyan színésszel forgat, mint Jamie Foxx és Chris Cooper. Mindannyian Oscar-díjasok, és elkerülhetetlen, hogy ez ne hasson a következő munkáikra. De számomra mint színész számára csak az a fontos, hogy Samtől és Angtől is olyan élményeket kaptam, amik megváltoztatták az életem - függetlenül attól, hogy milyen eredménye lett a munkánknak. Mindkét film készítése maradandó nyomot hagyott bennem, és még sokat is röhögtünk közben. Meg persze az egóm sem lett kisebb!" - meséli nevetve.

Mit mond majd akkor, ha legújabb filmjéről, a most készülő Zodiac-ról faggatják, amit Hollywood régóta hallgató zsenije, David Fincher rendez?