Nincs újratöltve

2006.01.20. 16:24

Rudolf Péter nagy előnnyel indul: az Üvegtigris 2. részét nem fanyalgás, hanem várakozás előzte meg. Könnyen előfordulhat mégis, hogy a végső ítéletben a fanyalgás győz, mert a túlzott várakozásnak nem könnyű megfelelni. Márpedig az Üvegtigrist övező hisztériát mindenképpen túlzónak kell neveznünk - az első rész sem szolgált rá ekkora dicsőségre, de a második végképp nem.

Ha abból a hollywoodi receptből indulunk ki, hogy az úgynevezett sequel - vagyis folytatás - lehetőleg megszólalásig hasonlítson az elsőre, csak alibiből legyen benne némi újdonság, akkor az Üvegtigris 2 tökéletesen teljesített. Csakhogy Rudolf Péter - aki ezúttal egyedüli rendezőként jegyzi a filmet - határozottan tagadja, hogy szántszándékkal forgatta le másodszor is ugyanazt. Azt meg végképp, hogy csak éppen rosszabbul.

Némi nyoma ugyan felfedezhető annak, hogy valamit változtatott a sztorin, sőt, még azt is el kell ismerni, hogy a gondolkodás útja helyes volt. Hogy tétje legyen a filmnek, veszélybe sodorta a főhőst, vagyis a büfét, és mintegy visszanyúlva a Pál utcai fiúk-hoz, előrevetítette annak megszűnését. A grund - itt Üvegtigris büfé - helyébe modern bérház kívánkozik. De míg Molnár Ferenc ezzel a húzással tragédiává tudta emelni történetét, Rudolf Péternél útközben elvész a tét, nem mozdul meg bennünk semmi.

Kit érdekel, hogy nem lesz büfé, amikor a körülötte lézengő kriplik és kóklerek bárhol megélnek? Különben is: a lakókocsit arrébb lehet tolni, a sztori tehát ezzel megszűnik, nincs. Maradnak a szereplők, akik utolsó esélyként még megmenthetnék a filmet. A rajongókat úgyis csak az érdekli, hogy "Ízi rájder, öcsém!".

Rudolf Péter forgatókönyvíró-rendező-főszereplő úgy döntött az elején, hogy mindenkit átment az első részből. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy 1. sűrűn szőtt szociális hálónak tünteti fel a produkciót, amiből mindenkinek jut egy kis gázsi; 2. leleplezi azokat, akik erre nem szolgáltak rá. Kiderül például, hogy Gáspár Sándor figurájában nem volt elég szufla; hogy Horváth Lajos Ottóból a kevesebb több; és hogy Szarvas József ereje a focista-séróban rejlett.

A nagy csapatból csak Reviczky Gábor és Csuja Imre lő gólt, ők azok, akiket át lehetne menteni még egy harmadik részbe is. Meg persze Rudolf Pétert, akinek elég, ha egyszerűen csak ott van.

Rudolf Péter még a legunalmasabb jelenetben is érdekes, az arca annyi történetet, gyötrelmet, fáradtságot és szeretetet rejt, hogy egyetlen tekintete betölti a vásznat. De hogy ne csak gyönyörű, nagy lelkéről ejtsünk szót, az is hiteles pillanat, amikor leveti a pólóját, és megmutatja kicsit sem kidolgozott, párnás és csupasz testét. Meghatóan igazi, teljes harmóniában van a mélybarna szemekkel.

Aztán ott vannak még a mellékszereplők: Kálloy Molnár Péter, aki vérfagyasztóan szerencsétlen, Gesztesi Károly, aki gyakorlatilag mindig jó, Parti Nóra, aki bombázó, végül Méhes László, aki a film legemlékezetesebb momentumát produkálja egy pontosan koreografált mutatvánnyal. Feltűnnek még mások is a filmben, de nekik nem sikerül újabb színfoltokkal árnyalni a történetet.

Az Üvegtigris 2-t tehát csupán néhány szereplő tartja életben, és az ő erejük is véges. A percek egyre lassabban telnek, és nincs újabb muníció, úgyhogy lassan már csak a végét várjuk. Csak reménykedhetünk benne, hogy senkinek nem jut eszébe trilógiává bővíteni a semmit.

Gyárfás Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK