A kormány a hunyó - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról

2006.02.16. 23:31

Ezúttal három olyan filmet láttunk a Berlinalén, amelyek arról üvöltenek, hogy a világban valami nagyon nincs rendben. Az egyikben terrorista próbálja megdönteni az embereket rettegésben tartó diktatórikus angol kormányt, a másikban ártatlan pakisztáni fiatalok évekig sínylődnek Guantánamóban, a harmadikból megtudjuk, hogy a boszniai háború utórengései hogyan nyomják rá a bélyegüket egy család életére.

A Mátrix-trilógiát megalkotó Wachowski testvérek fogták Alan Moore és David Lloyd képregényét, a V for Vendettá-t, írtak belőle egy forgatókönyvet, majd rendezőasszisztensük ölébe dobták, hogy ugyan készítse már el belőle a filmet, mert nekik más, fontosabb dolgaik vannak mostanában (a fiatalabbik testvér, Larry energiáit például feltehetően felemészti nővé alakulásának folyamata, már Laurencának nevezi magát). Feltehetően James McTeigue-nek sem kellett kétszer szólni, felhasználva mindazt, amit a testvérek mellett tanult, megrendezte a filmet. Nem meglepő módon, a végeredményből erősen sugárzik a Wachowski-érzés; azaz nagyon látványos, lebilincselően szórakoztató, és a sokat mondás látszatát keltve jókora közhelyeket puffogtató filmről van szó.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik, amelyben Angliából diktatórikus állam lett, élén a kancellárral, akit John Hurt alakít. A magányos hős, az álarcos V (Hugo Weaving) arra tette fel az életét, hogy megbuktatja a diktatórikus kormányt, mégpedig a jó öreg Guy Fawkes-féle módszerrel, a parlament épületének felrobbantásával. Egy éjszaka véletlenül találkozik Eveyvel (Natalie Portman), akivel ezután összeforr a sorsuk; nem akarván lelőni a történet fordulatait, elég annyi, hogy lesz alkalmuk kölcsönösen megmenteni egymás életét és lelkét.

Forrás: InterCom
Natalie Portman és Hugo Weaving a V for Vendettá-ban

A hazugságokkal és megfélemlítéssel operáló, gyűlölettől fröcsögő diktátorba nem nehéz belelátni George Bush karikatúráját. Biztos sokan az amerikai kormány szimbolikus kritikájának tekintik majd a filmet, mint ahogy könnyen elképzelhető, hogy ez valóban szerepelt az alkotók szándékai között, de fölösleges túlságosan belebonyolódni ebbe az értelmezésbe, mert a film nem mond sok újat ezen a téren. Mutat viszont sötét hangulatú, szép képeket, amelyek miatt élvezetes végignézni. Már az első jelenetben belemerülünk a tömény, vészterhes, de egyben nagyon esztétikusan megfestett közegbe, amikor párhuzamosan látjuk, ahogy Evey és V gondosan készülődik esti kimenőjére. A látvány mindvégig gondosan megtervezett marad, és bár a Mátrix technikai trükkjeire számító néző csalódni fog, mert hasonlókból nem sokat ad a film, a profizmus azonos.

Forrás: EPA
John Hurt és Natalie Portman a film berlini sajtótájékoztatóján

A film másik nagy erényét a színészi alakítások jelentik, Natalie Portman sokat fejlődött az utóbbi időben, a Csillagok háborújá-ban alkalmazott patetikus gesztusait elhagyta, alakítása egyszerűbb és hatásosabb, fájdalma átélhetőbb. John Hurtnek csak a fejét látjuk, ahogy egy hatalmas kivetítőn ordibál embereivel, épp úgy diktátoros, ahogy az meg van írva, de mégsem unalmas vagy elcsépelt, amit hoz. A Vt kereső nyomozót alakító Stephen Rea (Síró játék) és az Evey főnökét, egy tévéshow házigazdáját játszó Stephen Fry (Gosford Park) is emlékezetesek epizódszerepeikben. Legnehezebb dolga persze Hugo Weavingnek van, aki mindvégig maszkkal az arcán játszik, ennek ellenére tökéletesen képes érzéseket kifejezni - köszönhetően nagy részben szuggesztív, meleg hangjának -, és elkerüli azt a csapdát is, hogy túlgesztikulálással pótolja, amit az arcjáték hiánya miatt veszítünk.

Bujdosó Bori

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK