Gwyneth a téboly karmai között

2006.02.27. 13:08

Ha a leány örökli az apa zsenialitását, feltétlenül örökli az őrületét is? Ezt a mérsékelten izgalmas kérdést boncolgatná a Bizonyítás, ha nem fordulna át idő előtt sekélyes melodrámába.

Szeretjük a zseni-sztorikat. A zsenik olyanok, mint az ufók: mi nem vagyunk azok, de tudjuk, hogy köztünk vannak. Izgalmas téma, mint az ufók: moziba, színházba járunk, hogy minél többet tudjunk meg róluk. Nézzük, hogyan él a zseni, mit eszik a zseni, hogy krákog a zseni, de főleg: miből lesz a zseni. Lehet zeneszerző, mint mondjuk Mozart. De legyen inkább matematikus, az még cifrább, még elvontabb, azzal a sok aláhúzott iksszel és ipszilonnal. És akkor még nem mondtam a legütősebb zseni-attribútumot, amivel aztán fél kézzel kenterbe verik a nyálkás ufókat: egy tisztességes zseni egyben bolond is. Kattant, stiches, paranoiás skizó, tikkel és időnként felhangon kuncog.

A legújabb zsenifilm, a Bizonyítás egy olyan matematikusról szól, aki fiatalon zseni volt, aztán öregkorára meg inkább bolond. Az öregnek (Anthony Hopkins) két lánya van, egy nagyon jó és egy nagyon rossz. A rossz lány, Claire (Hope Davis) másik városba költözött, menő állásban pörög, a hajára jojobával vigyáz. A jó lány, Catherine (Gwyneth Paltrow) kócos, viszont beteg apja mellett maradt, maga is matematikus, még az is lehet, hogy zseni, de túlságosan retteg a kötelező bolondgombás résztől. Az apa végül meghal, a jó lány pedig egyfolytában retteg a feje felett sötét felhőként lebegő őrülettől. Ekkor jelenik meg Hal (Jake Gyllenhaal), az ifjú matematikus, a professzor volt tanítványa, és talál egy zseniális matematikai bizonyítást az öreg egyik jegyzetfüzetében. A kérdés csak az, ki írta: az apa vagy a lánya, Catherine?

David Auburn színdarabját néhány éve New Yorkban és Londonban is hatalmas sikerrel játszották, ezt vitte most filmre John Madden - annak idején Madden rendezte a londoni előadást és benne az itt is főszereplő Paltrow-t. A film nem is tudja elfeledtetni a nézővel a színpadot; a Bizonyítás kamaradarab. Itt mindennél fontosabb a párbeszéd és annak a néhány embernek az alakítása, akiket körbefon a történet. Paltrow áll a középpontban, megszólítja őt a gonosz nővére, megcsókolja őt a lelkes Hal, és nagyot nevet rajta apjának bolond, visszajáró szelleme. Ha Paltrow nem jó, nem jó a film.

Forrás: SPI
Gwyneth Paltrow és Anthony Hopkins | Nézd meg az előzetest!

És Paltrow nem jó, csak egészen ritkán, pillanatokra. Alapjáraton fásult és nyafka, a hangjába belecsempész valami furcsán nyújtott, elkényeztetett nyávogást, ami nemcsak hogy teljesen szembemegy a karakterrel, de egy csapásra ellenszenvessé is teszi. Akkor jó egyedül, amikor kitör és leordítja a nővérét. A nővért viszont idegesítően egysíkúra faragták, rettenes - szegény Hope Davis többet érdemelt volna. Gyllenhaal bárgyú, ezért hiteltelen, nem képes a szerelmes-karrierista-kontaktlencsés-geek-koncertező-rockzenész-matematikus egyébként is erőltetett figuráját tisztességesen összegyúrni. De, mondom, ez valószínűleg a színdarab szerzője, Auburn lelkén szárad inkább. Anthony Hopkins sem kap elég időt, legtöbbször csak a már említett tébolyult heherészés marad neki, a híres zseniszemek villogtatása.

A film végére aztán kiderül: semmit se tudunk meg a zsenikről és a bolondokról, amit eddig ne tudtunk volna, különösen azért, mert ez a szál már az első negyedórában elsikkad, és átveszi a helyét a Hallmark-szerű családi dráma és az esetlen tiniszerelem sajátos keveréke. Ez így viszont unalmas, bizony.

Mesterházy Lili

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK