Jack Black egy apácával pirítósozik

Vágólapra másolva!
A Napoleon Dynamite rendezője új filmjével ismét büntet - legalábbis elképzelhető, hogy a szabályos filmekhez szokott közönség egy része büntetésként fogja majd fel a huszonhat éves rendező második agylövését, amely cseppet sem tűnik kevésbé elborultnak, mint debütáló alkotása.
Vágólapra másolva!

Jared Hess első nagyjátékfilmje, a 2004-es Napoleon Dynamite bemutatása után rögvest kultfilmmé vált, ráadásul anyagilag kirobbanóan sikeres kultfilmmé: a mindössze 400 000 dollárból forgatott alkotás 45 millió dollárt kaszált az USA-ban. A DVD-n és VHS-en (Nevetséges Napóleon címmel) nálunk is elérhető vígjáték főszereplője egy Napoleon nevű középiskolás fiú (Jon Heder), aki akkora lúzer, hogy kampányt kezd a még nálánál is nagyobb lúzer haverja (Efren Ramirez) osztályelnökké választásáért. A film minden figurája könnyfakasztóan vicces; azok, akik szívükbe zárták Wes Anderson Tenenbaum családját, és imádják a Coen testvérek humorát, Hess világában is garantáltan otthon érzik magukat.

A rendező első filmjét és most készülő új vígjátékát is együtt írta feleségével, Jerusha Hess-szel, de ezúttal Mike White, a Narancsvidék és a Rocksuli forgatókönyvírója is közreműködött a sztori megalkotásában. A film főszerepét Jack Black, a Rocksuli szabályokra fittyet hányó tanárja alakítja, akit legutóbb a King Kong megszállott rendezőjének szerepében láthattunk. A Mexikóban játszódó film címe Nacho Libre, amely egy helyi sportágra, a lucha libre elnevezésű maszkos birkózásra utal.

Jack Black egy Nacho nevű szakácsot alakít, aki egy apácák által vezetett árvaházban nőtt fel, és ott is dolgozik, miközben titkon arról álmodozik, hogy birkózó lesz. Amikor az árvaházat bezárás fenyegeti, Nacho számára elérkezik a lehetőség, hogy birkózótehetségével megmentse az intézményt. Az előzetesből - melyben láthatjuk azt is, ahogy Jack Black figurája nagy átéléssel pirítóst majszol egy apácával - világosan kiderül, hogy ezúttal sem számíthatunk átlagos komédiára az alkotóktól, de voltaképp már az is elég, ha egy pillantást vetünk erre a fotóra, amelyen Jack Black... nos, mindenki döntse el maga, hogy szerinte mit csinál.

Forrás: [origo]
Jack Black a Nacho Libre című filmben

A Mexikóban forgatott film mellékszerepeiben főként kevéssé ismert, mexikói színészeket láthatunk, de feltűnik Peter Stormare is, akitől szintén megszoktuk a valóságtól elrugaszkodott figurák megformálását olyan filmekben, mint például A nagy Lebowski vagy a Grimm. A Nacho Libré-t Amerikában június 2-án mutatják be.