Egy meleg pisztoly maga a boldogság

2006.03.31. 10:12

A Dogma-film műfaját kitaláló Thomas Vinterberg és Lars Von Trier alkotói párosa ezúttal tinédzserek segítségével mond el egy történetet, amely egyszerre szól a felnövésről és a gyerekkorhoz való ragaszkodásról, a fegyverek fékezhetetlen pusztító erejéről, és arról, hogy mi történik azokkal, akik nem adják fel ideáljaikat.

"Happiness is a warm gun" - énekelte John Lennon, és énekelhetné vele Dick is (ha nem Zombiest, hanem Beatlest hallgatna), az amerikai kamaszfiú, aki elkötelezett pacifistaként egy szép napon ráébred, hogy erőteljes vonzalmat érez a kecses kis pisztoly iránt, amely véletlenül a birtokába került. Nem sokáig marad kettesben új társával, a Wendynek keresztelt fegyverrel, hamarosan négy másik kamasz csatlakozik hozzájuk. Közös bennük, hogy kívülállók, a többség által lenézett lúzerek, és, hogy mindannyian mindenhova imádott fegyvereikkel járnak. Titkos klubjuk alapszabálya, hogy pisztolyaikat csak egy elhagyott bánya mélyén sütik el, tisztában vannak vele, hogy ami a föld alatt játék, a napvilágra kerülve gyilkosság.

A Kedves Wendy forgatókönyvét Lars von Trier írta, de Thomas Vinterberg (Születésnap) rendezett belőle filmet. Vinterberg egy alapvető dolgot megváltoztatott a sztoriban: a Von Trier által huszonévesnek megírt figurákat tizenévessé alakította. Még szerencse, mert a pisztolyukba szerelmes huszonévesek ész nélküli lövöldözése csupán egy újabb olyan tanárbácsis film lett volna Von Trier tárházából a Dogville és a tűrhetetlenül didaktikus Manderlay után, amely az amerikaiak gondolkodásmódjának egy szeletét - ezúttal fegyverekhez való viszonyukat - támadja.

Viszont az, hogy kamaszokról van szó, az értelmezés további lehetséges rétegeit nyitja meg, amelyek közül csak egy a viszonylag evidensen adódó freudi magyarázat: a férfivá válás időszakában levő tinédzserek (igaz, hogy egyikük lány, de a főszereplő nem késlekedik leszögezni, hogy "más lányokkal szemben, neki nem nőtt ki a melle") számára a fallikus fegyverek olyan tárgyakat jelentenek, amelyek erőt (férfiasságot) adnak nekik ahhoz, hogy életük irányítását saját kezükbe vegyék, és felnőjenek (az, hogy nem lőnek élő célpontra, önmegtartóztatást, önkontrollt igényel, amely a felnőtté válás egyik alappillére).

Forrás: Titanic Filmfesztivál
Jamie Bell a Kedves Wendy című filmben

A Dickens David Copperfield-jét idéző narráció a film elején szintén azt előlegezi meg, hogy egy fiú felnövésének történetét látjuk majd: Dick valamikor a jövőben, visszaemlékezve mutatja be magát és környezetét gyerekkorától kezdve. Dicket a Billy Elliot-ban megismert, bájos kisfiúból bájosan lakli kamasszá érett Jamie Bell alakítja, akinek a mosolya még mindig tündéri, habár csak egyetlen egyszer villantja fel a film során. A történet a főszereplő folyamatos narrációja mellett bontakozik ki, és ez egy idő után redundánssá, fárasztóan Lars von Trier-essé válik. A kevesebb ebben az esetben azért lenne több, mert a magyarázó narráció a fiatal színészek elől veszi el a lehetőséget, hogy mindent megmutassanak, ami bennük van. Szerencsére így is kiderül, hogy mindannyian nagyon jók, Bell mellett Mark Webber, Chris Owen, Michael Angarano és Alison Pill alkotják a dendiknek elkeresztelt csapatot.

A sűrűn előforduló narrációnak egy funkciója mindenképp van: a valóságtól elemelt, meseszerű hangulatot teremt a filmnek. Hogy ez milyen fontos, az az utolsó, teljesen szürreális jelenetben derül csak ki, amikor felül kell írnunk korábbi értelmezésünket, hogy ez a film (csak) a felnőtté válásról szólna. A felkavaró, szimbolikus befejezés során a gyerekek és a felnőttek világa csap össze, a főhősök mégsem hajlandók lefeküdni a felnőttek törvényeinek, az önkontroll gátja felszakad, a pisztoly átalakul a regresszió eszközévé, mert ők inkább örökre gyerekek maradnak.

Bujdosó Bori

A Kedves Wendy megtekinthető a Titanic filmfesztivál keretében április 6-án csütörtökön 22:00-kor a Kossuth moziban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK