"Csak egy halott nőre volt szükségünk"

2006.04.03. 12:15

Filmjeikben nem mindennapos, sötét, meseszerű környezetben furcsa árnyak, babák, tárgyak mozognak. Ebben a stilizált univerzumban senki nem hörpint fel egy kávét, vagy gyújt rá egy cigire, párbeszédek pedig szinte egyáltalán nincsenek. A philadelphiai születésű Quay testvérek Londonban élnek és dolgoznak 27 éve, az idei Titanicra legújabb munkájukat, a Földrengések zongorahangolóját hozták el. Timothy és Stephen, az ikerpár egymás szavába vágva, mégis teljes egyetértésben beszélgetett az [origo] riporterével többek között arról, miért nem tetszett nekik a saját filmjük.

- Honnan ez az megszállott kötődés a múlthoz és főleg, a múlt tárgyaihoz?

Timothy Quay: A tárgyak az időt hordozzák magukban, az idő tanúi. Emberek értek hozzájuk, mentek el mellettük, világháborúkat néztek végig, csendben, pedig mondjuk csak egy székről van szó, vagy egy ruhásszekrényről.

Stephen Quay: Ha erre a kérdésre válaszolva egyetlen pillanatot kell előbányásznom, akkor azt mondanám, minden akkor kezdődött, amikor anyánk elvitt minket a bolhapiacra. Ötévesek lehettünk. Ott hevertek ezek a tárgyak össze-vissza, egymás hegyén-hátán, és azonnal beindították a képzeletünket.

- A filmeteket nézve azon tűnődtem: "Van ezeknek a fickóknak mondjuk iPodja? És hogy nézhet ki a nappalijuk?" Nálatok minden egy letűnt világ kelléke, valami, ami a múltból ragadt itt.

TQ: Van, van, persze, hogy van. (nevet)

SQ: Ez csak a stúdiónk, amit itt látsz - ez az a hely, ahova felhalmozzuk a kincseinket. Ahogy megérkeztünk Budapestre, itt is rögtön kimentünk a bolhapiacra.

TQ: (lehajol és a táskájából előszed egy fából készült útkockát) Ezt ma találtuk, el is loptuk.

SQ: Ha levennénk ennek a fakockának a DNS-ét, lenyomozhatnánk az összes embert, aki valaha rálépett, megtudhatnánk, milyen életet éltek, hogyan szerettek...

- És kész a film.

SQ: Pontosan.

TQ: Igen, igen. Ez a munkánk: találni egy tárgyat, megtölteni élettel, és újra visszaadni azt a közeget, amiben egyszer régen létezett. Így lesz belőle valami időtlen, valami, ami már nem csak a pillanatról szól.

- A Földrengések zongorahangolója a második egész estés filmetek. Szerelmi történet?

TQ: Igen, film a bukott szerelemről. Filesberto, a zongorahangoló elveszíti magát a szerelemben és a végén csapdába esik: kénytelen örökké szeretni.

SQ: Meghal, de arra kárhoztatják, hogy a lelke örökké éljen és újra meg újra átélje a  szerelembe esés pillanatát - a kiteljesedés nélkül. Ez kínzás, ez maga a pokol. De ez nem csak Filesberto története: itt van a többi szereplő is, Assumpta, Adolfo, Droz... mint A vihar kapujában-ban, ezt a sztorit is el lehet mesélni több nézőpontból. Sajnos végül nem sikerült, mert túl lineáris lett az egész, pedig ez volt az eredeti cél: több rétegen át megalkotni egy történetet. Csakhogy a megrendelő, a Channel 4 világosan a tudtunkra adta, mit akar: közérthető, emészthető, színes-szagos sztorit...

TQ: ...könnyen behatárolható műfajjal.

SQ: Így hát megpróbáltuk a két nézőpontot közelíteni és elég felemás lett a végeredmény.

- Ez úgy hangzik, mintha nem lennétek elégedettek a filmetekkel.

SQ: Mert nem is vagyunk. Túl sok mindent fel kellett adnunk. A mi változatunkban Malvina sorsa például sokkal sötétebb, a helyzete sokkal alárendeltebb lett volna.

TQ: Tudni kell, hogy eredetileg egy másik színésznőt választottunk ki Malvina szerepére, de ő sajnos éppen akkor nem ért rá, így lett Amira Casar a főszereplő. Tudtuk, hogy Amira anyja operaénekesnő volt és reméltük, ez segíti majd abban, hogy átélje ennek a világnak a hangulatát.

SQ: Nem nagyon értettük meg egymást. Amira túl intelligensen állt a feladathoz. Dívát csinált a szerepből, pedig nekünk csak egy halott nőre volt szükségünk, hiszen Malvina halott, Droz csak azért kelti életre, hogy egy éneklő automatát készítsen belőle.

Forrás: Titanic
Droz (Gottfried John) és Malvina (Amira Casar)

- Azért ez egy elég hálátlan szerep.

SQ: Igaz. De tudod, az az érdekes, hogy éppen ezekben a napokban, hetekben dolgozunk együtt ezzel a másik színésznővel, akire eredetileg gondoltunk, és sajnos azt kell mondanom, igazunk volt annak idején, amikor a Zongorahangoló-ban is inkább vele szerettünk volna dolgozni. Csodálatosan játszik el egy Malvinához hasonlatos, morfiumtól eltompult karaktert... Zenaidának hívják egyébként, balett-táncos.

TQ: Igen, táncos, és pontosan tudja, hogyan fejezze ki magát pusztán a mozdulataival, szavak nélkül. Ez azért fontos, mert mi a bábok, a tárgyak világából jövünk és számunkra mindig a zene és a látvány egysége lesz a leglényegesebb elem. A párbeszédeket mindig is hanyagoltuk.

- Csak nem forgatjátok újra az egész filmet?

TQ: (nevet) Nem, nem, ez egy másik film, annak is csak a pilotja, egy tíz-tizenkét perces bemutató anyag. Kilenc hónapja dolgozunk rajta, ez is az animáció és az élő játék keveréke. Hogy mi lesz belőle, nem tudom, de optimisták vagyunk. Drukkolj!

Mesterházy Lili

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK