Vágólapra másolva!
Szép tavasz köszöntött az amerikai filmiparra, a Jégkorszak 2. kéthetes tündöklését a Horrorra akadva 4. berobbanása követte, így tovább folytatódik a mozik javuló bevételi tendenciája.
Vágólapra másolva!

A Jégkorszak 2.-t kéthetes vezetés után kiszorították az első helyről: a Horrorra akadva című horrorparódia-sorozat negyedik része vette át a vezetést. A 40,2 millióval nyitó komédia rekordot döntött, ez az eddigi legerősebb húsvéti premier az amerikai mozikban. Ez ismét jót tett az összesített boxoffice-eredménynek, az idei év összbevétele jelen pillanatban 3%-kal vezet a tavaly ilyenkorihoz képest.

A Horrorra akadva 4. gúnyt űz a közelmúlt olyan sikerfilmjeiből és buktáiból, mint például a Világok harca és a Fűrész, de nem kíméli a sztárok olyan nagy nyilvánosságot kapott idétlenségeit sem, mint Tom Cruise ugrabugrálása Oprah Winfrey kanapéján. A film elsősorban a fiatal nézőket célozza meg, ezzel összhangban a felmérések azt mutatják, hogy a közönség 72%-a 25 éven aluli volt.

A számítógépes animációval készült Vadkaland bukásra ítéltetett; míg a hasonló témájú Jégkorszak 2. a harmadik hétvégén 20 millió dollárt hozott, a New York-i állatkert lakóinak kalandjai csak 9,7 miliós bevételt tudtak produkálni, ami a toplista negyedik helyére volt elég. A sikertelenségben a Jégkorszak uralma mellett az is közrejátszhat, hogy a Vadkaland a tavalyi nagy sikerű Madagaszkár-ra is meglehetősen hasonlít.

A múlt héten nyitó The Benchwarmers áll a toplista harmadik helyén, a béna fickók baseball-kalandjai 9,9 milliót hoztak a konyhára. Az ötödik helyet a szintén múlt héten bemutatott Take the Lead foglalja el, amely Antonio Banderas nevével próbálja a mozikba csalogatni a szalontáncra és hip-hopra egyaránt fogékony nézőket. 6,8 milliós bevétele arról tanúskodik, hogy csak mérsékelt sikert ért el ebben.