Vágólapra másolva!
Natalie Portmantől úgy beijedtek a hazai forgalmazók, hogy ezen a héten nem is mertek versenybe állítani más premierfilmet a V mint vérbosszú mellé. Sebaj, legalább lehet a korábbi bemutatókból pótolni az időhiányban kimaradtakat, és lélekben már készülhetünk a jövő hétre is, amikor nem kevesebb, mint nyolc új alkotás érkezik majd a mozikba.
Vágólapra másolva!

Miről szól? Anglia népét diktatórikus kormány tartja uralma alatt, csak a mindenre elszánt V meri felvenni a harcot az elnyomók ellen. Egy éjszaka V és a fiatal Evey útja keresztezi egymást.

Ki a rendező? James McTeigue-nek ez az első saját rendezése, a Mátrix-trilógián és A klónok támadásá-n rendezőasszisztensként dolgozott.

Kik a szereplők? A hullámos fürtjeitől hamar megválni kényszerülő Eveyt Natalie Portman alakítja, Vt Hugo Weaving személyesíti meg, aki festett maszkjában lényegesen szimpatikusabb, mint a Mátrix Smith ügynökeként volt.

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik szeretik a Mátrix-ot, mert a látvány és a cselekmény dinamikája hasonlóan profi, és azoknak, akik nem szeretik a Mátrix-ot, mert most jóval kevesebb filozófiai maszlagot kell végighallgatniuk.

Mit mondunk még a filmről? A Mátrix-trilógiát megalkotó Wachowski testvérek fogták Alan Moore és David Lloyd képregényét, a V for Vendettá-t, írtak belőle egy forgatókönyvet, majd rendezőasszisztensük ölébe dobták, hogy ugyan készítse már el belőle a filmet, mert nekik más, fontosabb dolgaik vannak mostanában. Nem meglepő módon, a végeredményből erősen sugárzik a Wachowski-érzés; azaz nagyon látványos, lebilincselően szórakoztató. Olvasd el kritikánkat!

Bujdosó Bori