Burzsoá remegés

2006.04.27. 10:11

Meddig húzható a megfoghatatlan, kínzó bizonytalanság? A Rejtélyben a titok egyre nyomasztóbb, válasz meg nincs. Vannak viszont remek színészek és egy jó adag mindfuck.

Valaki furcsa videófelvételeket küldözget egy jólszituált, értelmiségi házaspárnak. A felvételen a saját utcájuk látható, a házuk kapuja előtt közönyösen elhajtó autókkal, gyanútlanul poroszkáló járókelőkkel. Ezzel a képpel indul Michael Haneke filmje - egy csendes utca semmitmondó, hétköznapi unalmával, ami attól telik meg feszültséggel, hogy valaki levideózta és bedobta a főhős lakásába.

Ki készítette a felvételt? Mit jelentenek a videók mellé csomagolt riasztó gyerekrajzok? Ki fenyegeti Georges-t, a sikeres kulturtévést (Daniel Auteuil) és szerkesztő feleségét, Anne-t (Juliette Binoche) és fenyegetés-e ez az egész egyáltalán? Mit csinál a tizenkét éves Pierrot, a házaspár egy szem gyermeke, amikor éppen nincs otthon? És megcsalja-e Anne a férjét a táskásszemű családi baráttal? Mi történt a múltban, ami nem hagyja a jelent nyugodni?

A film erénye abban a finom mozdulatban van, amivel kizökkenti a nézőt a megszokott, biztonságos detektívsztorik világából és abban az eltökéltségben, amivel aztán nem hajlandó a mozimásfélóra keretei között helyrerakni a dolgokat. A Rejtély az a szoba, ahova ártatlanul besétálunk és Haneke ránkzárja az ajtót. Az csak néhány pillanattal később derül ki, hogy a padló lejt egy kicsit. Csak egy kicsit. Az érzés mégis visszafordíthatatlanul ránehezedik minden porcikánkra: ennyi elég ahhoz, hogy minden boruljon.

Ez a félrebillentett világ elviselhetetlen, kínzó játék a valósággal, és Haneke higgadtan, józan számítással játszik velünk. Filmzene nincs, csak hangok és neszek. A belassult, álmosító átlaglét képeit sokkoló, véres agresszióval váltja. A "rendes", filmes jelent és a videófelvételeket ugyanolyan anyagra rögzíti: eltelik néhány perc, mire rádöbbenünk, melyik kép hova is tartozik. A valóság elveszíti a bizalmunkat, mert a titokzatos videós művét sejtjük mögötte, a videókat pedig gyakran a történet következő pillanatának hisszük.

Forrás: Budapest Film
Daniel Auteuil és Juliette Binoche

Az elnyújtott lebegtetés mesterien működik - azért is, mert a házaspárt két olyan színész játssza, akikre érdemes odafigyelni. Olyan hús-vér  karaktereket képesek a vászonra gyúrni, hogy fontos lesz a válasz, tudni akarjuk, mi lesz és mi volt a sorsuk. Auteuil remek, minden idegszálát kifeszíti, Binoche pedig talán még nála is jobb egy leheletnyivel. Könnyen a helyükre mászunk. Ők vagyunk mi: a normalitás, a mindennapok, amit aztán felrobbant a nyomasztó titok.

A Rejtély nem krimi, nem tudunk a végére lapozni. Igaz, az utolsó pillanatokban, ha nagyon figyelünk, a kép bal alsó sarkában akár észre is vehetünk valamit, ami közelebb hozza a megoldást. Vagy még távolabbra hajítja. Ez bosszantó. De legalább lebegtünk egy kicsit.

Mesterházy Lili

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK