Egy másodikfilmes mexikói rendező Christopher Lambert főszereplésével nálunk forgatta régóta dédelgetett középkori thrillerét. Még lehetett volna egy kicsit dédelgetni, mert ez így nem elég. De legalább jó a látvány, az Argo Psychója pedig vidáman tovább öldököl.

Christopher Lambertre nem lehet haragudni. Elragadó, kellemes ember, egyszer még beszélgettem is vele úgy tizenöt percig, tessék, nem a levegőbe beszélek. Nyájas, visszafogott alakja az ígéretes kezdés után halk léptekkel átvándorolt az ismeretlen, jellegtelen és/vagy nézhetetlen filmek földjére - ezeket ma már csak a legelszántabb rajongók tartják számon. Lehet, hogy egy nap jön valaki és csinál vele egy ponyvaregényes, travoltásan újjáélesztő filmet, de erre a napra még várni kell: Adrian Rudomin darabja, A harag napja csak egy újabb kínos pillanat Lambert ártalmatlan, poszt-Hegylakó pályáján.

Valószínűleg soha nem mutatják be a magyar mozik, ha éppen nem nálunk forgatják a filmet magyar színészekkel, magyar operatőrrel, díszlettel, kosztümmel, producerekkel. A harag napja tizenhatodik századi thriller, és állítólag Spanyolországban játszódik, bár erről könnyen el lehet feledkezni közben; a történet semleges, a spanyol földtől, kultúrától messze lebegő színen bomlik ki. Néha meg is lepődik az ember, amikor Lambertet lemendózázzák, vagy ő maga mondjuk Santiagónak szólítja a fiát. Mindegy is, a lényeg, hogy a sötét középkorban vagyunk, ahol a városka bírája (Lambert) brutális gyilkosságok szemtanúja lesz, de tehetetlen, mert a hulláknak nyoma vész, őt pedig, mivel egyébként is túl sokat iszik, senki nem veszi komolyan.

A filmmel itt kezdődnek a problémák: erről az ivás-dologról az első néhány perc után nem is hallunk többet, biztos megoldódott valahogy, nem tudom. Elfelejtődött. A film hemzseg a következetlenségektől. A forgatókönyvön állítólag hét éven át dolgozott Rudomin, amiről én a helyében mélyen hallgatnék, mert ilyen kapkodó, hevenyészett könyvet ritkán látni. "A szüleim máglyán égtek el" - mondja a kormányzó, aztán így folytatja: "Én máglyán fogok meghalni. Nem úgy, mint a szüleim, akiknek csak a vagyonát kobozták el..." Zavarbaejtő. Vagy csak félrefordítás? Vagy csak elbóbiskoltam?

A szöveggel egyébként is komoly gondok vannak, Rudominnak sehogy sem sikerül autentikusan csengő középkori mondatokat adni a szereplők szájába: "Tájékoztasson a fejleményekről" - zengi lelkiismeretes középvezetőkre emlékeztető pillantással Anselmo atya, az inkvizítor. Mendoza-Lambert a film elején kihallgatja az egyik áldozat feleségét, Carmen de Jaramillót (Blanca Marsillach), aki azt állítja, hogy a férje életben van, csak éppen elutazott. Carmenről jó húsz perc múlva derül csak ki, hogy fiatalon Mendoza életének legnagyobb szerelme volt - ez az apróság minden előzmény nékül, kidolgozatlanul támadja le a nézőt. Blanca Marsillach egyébként a mögöttem ülő nézőtől megkapta a "Csöcsi" becenevet, ami első hallásra lekezelő és felszínes egyszerűsítésnek tűnhet, valamennyire azonban érthető: Rudomin a spanyol színésznő jeleneteinek jó negyven százalékát meredező mellbimbók fényképezésével tölti ki. A mellbimbó szép és hasznos dolog, kifinomult karakterábrázolásra mégsem képes, lássuk be.

Forrás: Best HollywoodForrás: Best Hollywood
Oroszlán SzonjaGryllus Dorka

A bimbón túl a karakterek felszínes karikatúrák; a feleség (a halovány Oroszlán Szonja) egysíkúan idegesítő, a főgonosz (James Faulkner) gonosz, a többi gonosz meg kórusban bekiabál néha valami rosszindulatút. Mendoza, a főhős, makacsul visszatérő, unalmas ciklusokban éli az életét, ami annyit jelent, hogy minden húsz percben hajba kap valakivel, a földre kerül, aztán leporolja a gatyáját és megy tovább. Töretlen komolysággal legalább négyszer teszi fel azt a kérdést, hogy "Mi lehet annyira félelmetes, ami még a halálnál is félelmetesebb?", aztán a néző egy idő után meg is kapja a választ: "Az, hogy a családját bajba sodorja". Hiába minden: Mendozának a filmben semmi kapcsolata nincs se a feleségével, se a gyerekeivel, úgyhogy itt súlytalanná is válik a nagy gondolat.

Lambert nem rossz, nem jó, tisztességgel elmondja a szöveget, verekedik, lovagol, nehéz, poros könyveket lapozgat, végigcsinálja a döcögős filmet. A kormányzót alakító Brian Blessed viszont olcsó ripacskodással sokkol, Ben O'Brien pedig túl keveset van a vásznon ahhoz, hogy igazán kibontakozhasson. Egyedüli színfolt a metálos Batmannek öltözött Bicskey Lukács (Argo), "a magyar bérgyilkos", aki kellő humorral és méltóssággal viseli ezüstszegecses lebernyegét és mindent, ami általában az ezüstszegecses lebernyegekkel jár. Legalább a látvány átgondolt és hatásos: Lajos Tamás operatőr képei ezerszer következetesebbek, mint Rudomin forgatókönyve. A komor belsőket jól egészíti ki a városka szürke főterére boruló acélos ég, és Lajos magabiztosan, jó érzékkel használja a középkorban kötelező gyertyalángot.

Forrás: Best Hollywood
Bicskey Lukács, a magyar bérgyilkos

A harag napja hungarikum. Itt készült, így aztán a magyar néző szívének kedves. Egy nem túl rémisztő középkori thriller, és még híres ember is van benne. Nem egy Rózsa neve, de a miénk, Szonjával, Dorkával, Lukáccsal. Röhögni például sokat lehet rajta, és azért az is valami. A végefőcím előtt pedig van egy érdekes felirat, azt érdemes megvárni.

Mesterházy Lili