Vágólapra másolva!
Kubrick elment, de jön helyette Robert Edwards, aki Ralph Fiennes, Donald Sutherland és jó adag irónia segítségével festi vászonra a diktatúra "szépségeit".
Vágólapra másolva!

New Yorkban múlt pénteken mutatták be a Ralph Fiennes és Donald Sutherland főszereplésével készült Land of the Blind című szatirikus politikai drámát, amely a sztori kiindulási pontját tekintve leginkább az 1984-re hasonlít, de persze mivel ma készült, George W. Bush és Tony Blair is azonnal eszünkbe jut róla.

A történet meghatározatlan időben játszódik egy meghatározatlan országban, amelyet egy karikatúraszerű diktátor irányít oldalán karikatúraszerű feleségével. Fiennes egy idealista katonát alakít, aki összeismerkedik a Sutherland által megformált politikai fogollyal. A fogoly fokozatosan ráébreszti a katonát arra, hogy valójában milyen a rendszer, amelyet kiszolgál, és beszervezi a diktatúra megdöntésére irányuló puccsba, amelyet aztán sikeresen meg is valósítanak. A forradalmat követően azonban a két férfi konfliktusba kerül egymással, és ez oda vezet, hogy Sutherland figurája megpróbálja Fiennest végleg kitörölni a történelemből.

Az előzetes Sutherland narrációjával kezdődik, aki a terrorizmus és a legitim háború közti különbségen mélázik, majd megismerjük az elvakult és meglehetősen ostobának tűnő diktátort, akit a kevéssé ismert fiatal angol színész, Tom Hollander alakít. A látványos klip alapján úgy tűnik, a film erősen Kubrickot idézi, a Mechanikus narancs és a Dr. Strangelove jutott eszünkbe az előzetest nézve.

Forrás: [origo]
Jelenet a Land of the Blind című filmből

A film alkotója, Robert Edwards minden bizonnyal saját eseménydús életéből is merített a forgatókönyv megírásakor. Apja katona volt az amerikai hadseregben, ezért Edwards különböző katonai támaszpontokon töltötte gyerekkorát. Később maga is csatlakozott a hadsereghez és részt vett az első Öböl-háborúban. Leszerelése után sokféle munkája volt, többek között dolgozott magándetektívként is, mielőtt eldöntötte, hogy dokumentumfilm-készítést akar tanulni. Dokumentumfilmes projektjei közé tartozik a '96-os Paranoia című rövidfilm, amely saját ejtőernyős balesetét dolgozza fel, amelynek során eltörte a gerincét. A Land of the Blind Edwards első nagyjátékfilmje, amely elsősorban Ralph Fiennesnak köszönhetően valósulhatott meg, aki a forgatókönyv elolvasása után azonnal igent mondott a szerepre. A filmnek tudomásunk szerint egyelőre nincs hazai forgalmazója.