Film a vérszomjas zsidóról

2006.06.19. 12:59

A velencei kalmárt, Shakespeare "zsidódarabját" eddig nem merték filmre vinni, Michael Radford (1984, Neruda postása) 2004-ben próbálta meg, a magyar mozikba most jutott el. A bronxi Al Pacino teljesen feloldódik a bosszúszomjas uzsorás összetett szerepében - miatta kell megnézni az egyébként megbízhatóan jólfésült kosztümös darabot.

Bármilyen is a film, Radford bátor ember, mert A velencei kalmár történetéhez bátorság kell. Shylock alakja ma a huszadik század rettenetes precizitással gépesített tömeggyilkosságát idézi fel, nem úgy, mint Shakespeare idejében, amikor a zsidó figurája egyszerre volt a komikusan nagyorrú, öreg fösvény, aki pórul jár a végén, és a veszélyes, titokzatos idegen, aki megmérgezi a keresztény városok kútvizét és elrabolja ártatlan gyermekeiket. Shakespeare idejében már háromszáz éve nincsenek zsidók Angliában; Shylock valójában a korabeli angol ember fantáziája - a más és a másság fenyegető árnya, amit a jóravaló keresztények így vagy úgy, de végül elhessegetnek a fejük fölül és folytatódhat a vigalom, recseghetnek a nászágyak, újra összecsendülhetnek a borospoharak.

Mert a darab eredetileg vígjáték, szerelmi történettel a közepén: Bassanio (Joseph Fiennes) lendületes, hebehurgya fiatalember, aki két kézzel szórja a pénzt a gyönyörökre. Szerencséjére talál magának egy gazdag lányt, Portiát (Lynn Collins), akihez lánykérőbe indulna, ha lenne miből. Barátja, az őt rajongásig szerető kereskedő, Antonio (Jeremy Irons) kölcsönkér háromezer dukátot a zsidó uzsorástól, Shylocktól (Al Pacino), hogy ezzel segítse Bassanio nősülési tervét. Az uzsorás egy feltétellel ad pénzt: ha Antonio nem fizeti vissza idejében a dukátokat, ő kivághat egy jókora húsdarabot a kereskedő testéből. Bassanio vidáman elhajózik Portiához, hogy elnyerje a lány kezét. Antonio eközben nagy bajba kerül, mert minden vagyonát elveszíti a tengeren, így Shylock nekiláthat a kések fenegetésének: a jószívű kalmárra halál vár. A korabeli vígjátéki szabályoknak megfelelően a férfiruhába bújtatott Portia az utolsó pillanatban menti meg Antonio életetét, a vérszomjas zsidó pedig elnyeri méltó büntetését. Így nézett ki ez a darab a kortársak szemében.

Forrás: [origo]
Allan Corduner és Al Pacino | Nézd meg az előzetest!

Shakespeare századokon átívelő bravúrja abban rejlik, ahogy az eredetileg alig öt jelenetben feltűnő nagyorrú uzsorásból érző, a fájdalomtól és megalázottságtól eltorzult lelkű embert csinál. Az ő soraitól, szavaitól lesz ma is vállalható darab A velencei kalmár; Radford sem tehet mást és Shylock tragikusan torz, külső és belső démonoktól űzött figuráját teszi meg a darab súlyos és felejthetetlen középpontjává. A komikus, könnyed lánykérési jelenetek unalmas, bohóckodó közjátékokká redukálódnak: Shylock sötét, kozmikus fájdalma foglalja le gondolatainkat, a többi csak időhúzás. A másságban megtalált azonosság élménye, a rokonszenv és az undor furcsa keveréke lüktet a nézőben, miközben Al Pacino ragyogó Shylockját figyeli. Pacino kitűnő választás, New York-i akcentusa élesen elüt Velence teljes jogú polgárainak BBC-angoljától, fekete árkos szeme teljesen elvész a gyűlölet és a fájdalom mélységeiben, szinte nem is érzékeli a külvilág körülötte csapkodó hullámait. A kirekesztettek büszkeségével követeli azt, ami az uralkodó hatalom törvénye szerint jár neki, és isteníti a keresztények szabályait, mert most az egyszer egyenlő síkon szállhat harcba azokkal, akik eddig lazán szemen köpték a Rialtón.

Forrás: [origo]
Lynn Collins | Nézd meg az előzetest!

Shylock összetett, húsbavágó fájdalma, Al Pacino visszafogottan erős játéka lesöpör minden mást a vászonról, még Jeremy Ironst is, aki pedig apró, profi rezdülésekkel kerekíti ki Antonio, a nemeslelkű és antiszemita velencei kereskedő karakterét. A többiek halvány mellékszereplők: a Szerelmes Shakespeare és az Elizabeth után megint csak bágyadt pátosszal operáló Joseph Fiennes újabb felejthető reneszánsz szerepet tud le Bassanióval, a Portiát alakító Lynn Collins pedig furcsamód akkor lesz igazán hiteles, amikor a film vége felé férfiruhában, elmélyített hangon áll a nézők elé.

Forrás: [origo]
Jeremy Irons és Joseph Fiennes | Nézd meg az előzetest!

Radford aprólékos gonddal idézi fel a tizenhatodik századi Velencét, Benoît Delhomme képei korabeli festményekkel vetekednek, még akkor is, ha ez a darab nem Velencéről, és nem a tizenhatodik századról szól. A lágy zene és a történelmi díszlet sem tompíthatja el Shylock-Pacino szavainak élét, amiket a megalázott, lenézett perem-lét határáról kiált a kényelmes és könyörületes többség felé: "Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? Ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? Ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? És ha meggyaláztok, ne álljunk-e bosszút? Ha mindenben hasonlítunk rátok, ebben is hasonlítani fogunk."  (Vas István fordítása)

Mesterházy Lili

KAPCSOLÓDÓ CIKK