Johnny Depp vámpírrá változik

Vágólapra másolva!
Film készül Richard Matheson 1954-es sci-fi regényéből, az I Am Legendből, amelyben egy embert kivéve a Föld összes lakója vámpírszerű lénnyé változik. A túlélőt Will Smith, a vámpírok vezetőjét Johnny Depp alakítja a filmben.
Vágólapra másolva!

Az I Am Legend-et már harmadszor filmesítik meg: először '64-ben készült belőle film Vincent Price főszereplésével, The Last Man on Earth (Az utolsó ember a Földön) címmel, majd '71-ben is adaptálták, amikor Az omega ember címet kapta, és Charlton Heston játszotta a főhőst. Egyik adaptáció sem volt teljesen hű a regényhez; az első forgatókönyvét még maga Matheson írta, ám utóbb annyira átdolgozták a munkáját, hogy végül csak álnéven szerepel a film írói közt a stáblistán, a másodikban pedig jelentősen megváltoztatták a történetet, például teljesen kiirtották belőle a vámpír-vonalat.

A legfrissebb adaptációt Francis Lawrence rendezi, a tavalyi Constantine alkotója. Will Smith alakítja majd a főhőst, Robert Neville-t, aki az utolsó élő ember a Földön miután egy baktérium mindenki mást vámpírszerű, vérszívó lénnyé változtatott. Neville éjszakánként házába húzódva védekezik a vámpírcsordák támadásai ellen, nappal azonban kimerészkedik, és kaszabolja az alvó vámpírokat. Johnny Depp is leszerződött a filmre, és bár hivatalosan még nem tették közzé, hogy melyik figurát alakítja majd, a mostanság leginkább extravagáns kalózként látható színész valószínűleg Ben Cortmant, Neville szomszédját formálja meg. A sztori szerint legelőször Cortman fertőződik meg a baktériummal, és így a vámpírok vezetőjévé válik.

A film forgatókönyvét Akiva Goldsman és Mark Protosevich írja, előbbi A Da Vinci-kód zagyva és unalmas forgatókönyvének szerzője, utóbbi pedig többek közt a Poseidon-t jegyzi. Habár ezek a referenciák nem túl fényesek, reménykedhetünk benne, hogy a két címszereplő kihoz majd valami érdekeset az alapanyagból.

A forgatás szeptemberben kezdődik, a film bemutatója a jövő év folyamán várható.