A gladiátor átnyergel a szőlőtermesztésre

2006.07.25. 18:08

Ridley Scott egy idilli provence-i szőlőbirtokon játszódó drámát rendezett Russell Crowe főszereplésével, aki az előzetes alapján úgy tűnik, a szőlőművelésen kívül még más hasznos dolgokat is megtanul az életről a film végére.

Ridley Scott és Russell Crowe az öt Oscar-díjat eredményező Gladiátor után ismét közös filmet készített A Good Year címmel. A Peter Mayle regényén alapuló filmben Crowe egy Max Skinner nevű bukott londoni brókert alakít, aki egy régóta nem látott nagybácsitól váratlanul egy provence-i szőlőföldet örököl. A birtokra érkezve megismerkedik Fannyval, akibe természetesen egy idő után beleszeret, valamint Christie-vel, aki azt állítja, hogy unokatestvére Maxnak, és tulajdonképpen ő a föld jogos örököse.

Az előzetesből úgy tűnik, hogy a filmben kellemesen elegyítve kapunk majd vicces és patetikus részeket: láthatjuk Maxot, ahogy nagy szerencsétlenkedés közepette megérkezik a birtokra, majd rögtön bele is zuhan az üresen álló medencébe, amelynek partján épp ekkor tűnik fel a bájos Fanny, de aztán hangulatváltás következik, és megható zenei aláfestés mellett, flash-backekben megismerjük az elhunyt nagybácsit. A klip végére az is nyilvánvalóvá válik, hogy fejlődéstörténettel van dolgunk: a szőlőfölddel nyakába szakadó felelősség révén Max végül megtalálja önmagát - ebben biztosak lehetünk.

A film főbb szerepeiben Russell Crowe mellett a Fannyt alakító Marion Cotillard-t láthatjuk, akit a Szeress, ha mersz-ből és a Taxi-trilógiából ismerhet a hazai közönség, Albert Finney-t (A halál keresztútján, Nagy hal) a nagybácsi szerepében, valamint a Christie-t megformáló fiatal ausztrál színésznőt, Abbie Cornisht, akit idén a Cigánykerék című tinidrámában láthattunk.

Az A Good Year Amerikában novemberben kerül a mozikba, hozzánk is még az év végéig megérkezhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK