A taplóság menőbb, mint a társastánc

Vágólapra másolva!
Ismét jó hétvégét zárt az amerikai mozipiac: Will Ferrell még mindig a mezőny élén repeszt autóversenyzős komédiájával, de felzárkózott mögé egy új táncos tinifilm is, amely elsősorban a lányok körében lett népszerű.
Vágólapra másolva!

A Will Ferrell főszereplésével készült Taplógáz című komédia a bemutatót követő második hétvégén is megőrizte vezető pozícióját az amerikai mozijegyeladási lista élén 23 milliós hétvégi és 91,2 milliós összbevétellel. Nem sokkal lemaradva, a várakozásokat messze felülmúló 21,1 millióval nyitott a Step Up (hazai bemutató: október 26.), a Szívem érted RAPes-hez hasonló, új táncos-romantikus tinifilm. A koreográfus Anne Fletcher első rendezése mindössze 12 millió dollárba került, és a forgalmazó Buena Vista legfeljebb 15 millió körüli nyitásra számított. Elsősorban a fiatal lányokat vonzotta az alkotás: a közönség 70%-a nőkből, 72%-a 25 éven aluliakból állt, akik nem is csalódtak a filmben: a vetítések utáni közvélemény-kutatásokban jó értékelések születtek.

Harmadik helyen nyitott Oliver Stone World Trade Center című filmje, amely két, a szeptember 11-i terrortámadások után a WTC romjai közé szorult rendőr drámáját meséli el. A Nicolas Cage és Michael Pena főszereplésével készült, kifejezetten a közönség könnyeire pályázó alkotás 19 milliós bevételre tett szert a hétvégén, amellyel a filmet forgalmazó Paramount forgalmazási igazgatója rendkívül elégedett volt. Ha a legutóbbi szeptember 11-i eseményeket feldolgozó filmhez, A United 93-as-hoz hasonlítjuk, amely 11,5 millióval debütált, akkor ez valóban nem rossz, viszont az a film 15 millióba került, ez pedig 65-be.

A Pulse című tinihorror csak az ötödik helyet tudta megszerezni a listán a Pata tanya mögött, amely 10 millió dollárt gyűjtött a második hétvégéjén, és ez szép eredmény, tekintve, hogy csak 36,4%-os visszaesést jelent a nyitó hétvégéhez képest. A Veronica Mars című sorozatból ismert Kristen Bell főszereplésével készült Pulse 8,5 millióval debütált, ami nem számít túl erős kezdésnek ezen a műfajon belül.

Ezen a héten nyitott még országos szinten a Zoom című gyerek-szuperhősöket felvonultató családi kalandfilm Tim Allennel a főszerepben, de csak a toplista 7. helyéig vitte 4,6 milliós bevételével.