Elhunyt Bruno Kirby

2006.08.16. 11:07

Ötvenhét éves korában elhunyt Bruno Kirby, amerikai karakterszínész, akit elsősorban a Harry és Sally című vígjátékból és a Keresztapa II-ből ismert a közönség.

Hétfőn elhunyt Bruno Kirby, az ismert amerikai karakterszínész. Az 57 éves Kirby leukémiában szenvedett.

Kirby 1949-ben született New York-ban, első filmszerepét a '71-es The Young Graduates-ben játszotta. 1974-ben szerepet kapott a Keresztapa II-ben, amelyben a fiatal Pete Clemenzát alakította.

Rendszeresen feltűnt tévéfilmekben és sorozatokban, majd kisebb szerepe volt a Robin Williams főszereplésével készült Jó reggelt, Vietnam!-ban. Ezután a Harry és Sally című fergeteges komédiában alakította Harry (Billy Crystal) legjobb barátját, majd az Irány Colorado!-ban ismét Crystal partnereként tért vissza.

A '97-es Fedőneve: Donnie Brasco-ban is szerepelt, utoljára pedig tévében, az HBO Entourage (Törtetők) című sorozatának egyik epizódjában láthattuk, amelyben a producert alakította, akitől a főszereplők semmirekellő haverja ellopja az értékes Shrek bábut.

KAPCSOLÓDÓ CIKK