Samuel L. Jackson kígyója nem elég ijesztő

Vágólapra másolva!
Szoros versenyt követően még mindig Will Ferrell komédiája vezeti az amerikai mozibevételi listát, de a Samuel L. Jackson nevével fémjelzett, kígyóktól hemzsegő horror alig marad el tőle.
Vágólapra másolva!

Samuel L. Jackson kígyói mérkőztek meg a hétvégén Will Ferrell versenyautójával, és az eredmény majdnem döntetlen lett: a mindent eláruló Snakes on a Plane (Kígyók egy repülőn) című horror péntek és vasárnap közt 13,9 millió dollár bevételre tett szert, de ha a csütörtök esti elővetítéseket is beleszámítjuk, akkor az összbevétele 15,3 millió. A Taplógáz című komédia 14,1 milliót virított a harmadik hétvégéjén, tehát nem sokkal ugyan, de még mindig vezet.

A Snakes on a Plane eredménye némiképp csalódást keltő ahhoz képest, hogy mekkora internetes felhajtás előzte meg a bemutatót, de műfajában átlagosan teljesített, jobban, mint az Anakonda: A véres orchidea két éve (12,8 m), de gyengébben, mint a tavaly ilyenkori, szintén repülős Éjszakai járat (16,2 m).

A toplista harmadik helyén Oliver Stone múlt hétvégén bemutatott World Trade Center-e áll 10,8 millióval, a múlt heti második, a Step Up című táncos tinifilm pedig az ötödik helyre csúszott vissza (9,9 m). A negyedik helyet a hozzánk októberben érkező, állítólag kifejezetten jól sikerült sulivígjáték, a Felvéve szerezte meg 10,1 millióval. A filmet az a Steve Pink rendezte, aki az Otthon, véres otthon és a Pop, csajok, satöbbi forgatókönyvírója volt, tehát nagy elvárásokkal nézünk az alkotás elé.

Bemutatták még a héten a Duff ikrek Material Girls című komédiáját is, amely csak 4,6 millióig vitte 1509 moziban, és ez nagyjából megegyezik Hilary előző két filmjének eredményével. A Little Miss Sunshine című kisköltségvetésű családi vígjáték egyes mozikban már három hete sikerrel megy, de most 691 mozira bővítették a vetítési helyszínek számát, és a film így 5,7 milliót hozott. Pénteken újabb 700 moziban kezdik majd vetíteni.

Ötvenegy moziban mutatták be az Edward Norton, Paul Giamatti és Jessica Biel főszereplésével készült The Illusionist című kosztümös drámát, amely 925 000, azaz helyszínenként erőteljes 18 137 dollárt hozott.

Michael Douglas nyugodtan visszavonulhat

Úgy fest, a budapesti lakosok közül mindenki kihasználta az utolsó kánikulai hétvégét, és a strandon múlatta az időt, legalábbis moziba nem ment szinte senki, az biztos. A fővárosi listavezető A testőr című Douglas-akcióthriller mindössze 8600 nézővel. Több mint egy éve volt utoljára olyan, hogy ennyire alacsony nézőszámmal az élre lehetett kerülni (2005. augusztus 11. - Fantasztikus négyes, 6800 néző).

A toplista 2-4. helyét régi versenyzők foglalják el: Ház a tónál (7600), A Karib-tenger kalózai 2. (5600), Garfield 2. (5800). Ötödik helyen áll a héten bemutatott Rém rom című animációs film nem egészen ötezer nézővel, jelentősen elmaradva az idei év olyan animációs sikereitől, mint a Túl a sövényen (25 ezer) vagy a Verdák (18 700).

Hatodik helyen nyitott Paul Greengrass 9/11-es filmje, A United 93-as, melyet csak 4 ezren néztek meg a fővárosban. A valós eseményeket feldolgozó dráma külföldi sikereihez mérten ez ugyan meglehetősen alacsony nézőszám, de a terrorizmus témájával foglalkozó más alkotások itthoni recepciójához - Véres vasárnap: 717, Mennyország most: 963 - mérten nem rossz eredmény.

A negyedik premierfilm, a Party gimi című tiniidétlenség mindössze a top 10 utolsó helyéig tudott felkapaszkodni gyatra 1666 látogatóval. Úgy tűnik, a Szívek szállodája rajongói nem voltak kíváncsiak Jess mozifilmes szereplésére.