Kajáljuk a tesztoszteront

2006.08.28. 17:33

Az utóbbi időben a hazai mozikasszáknál sorban megbuktak még azok az alkotások is, amelyek Amerikában taroltak. Az elmúlt hétvége kivételes eredményt hozott: a tengerentúlon leszerepelt Miami Vice-ra a budapestiek nagyon is kíváncsiak voltak!

A nyári összesített eredményekből úgy tűnik, haldoklik ugyan, de még nem múlt ki teljesen a moziba járás szokása Budapesten: idén nyáron 4%-kal kevesebben mentek moziba, mint tavaly, viszont 2,5%-kal nagyobb bevétel keletkezett a mozikasszáknál. Az év első nyolc hónapjának összbevétele pedig 2,4%-kal előzi meg 2005 első nyolc hónapjának eredményét.

A budapesti közönség kajálja a tesztoszterontól duzzadó Colin Farrellt és Jamie Foxxot (vagy erős nosztalgiát táplál az egykori sorozat iránt): a Miami Vice-ra nyolc fő híján 20 ezren ültek be a hétvégén a fővárosban. Ez az év eddigi tizedik legerősebb nyitása nálunk, és egyben Michael Mann legsikeresebb premierje: sem a Szemtől szemben (17 600), sem A bennfentes (10 600), sem a Collateral (15 500) nem durrant ekkorát.

Moziban utoljára hét évvel ezelőtt mutattak be nálunk Benigni-filmet, legutóbbi rendezését, a 2002-es, a kritikusok által halálra szidott Pinokkió-t nem hozták be hozzánk. Az olasz komikus most a Tigris a hóban című romantikus komédiájával büntet, de nem sokan hagyták magukat becsábítani a kétórás idétlenkedésre: mindössze 2800-an tekintették meg a filmet, ami még akkor is sovány, ha nem Az élet szép egykori eredményével (10 500) vetjük össze.

Miután 2002-ben elnyerte a Filmszemle fődíját, három évig állt a polcon Gothár Péter Magyar szépség című Amerikai szépség-utánérzése. Senki sem állíthatja, hogy a közönség tűkön ült, hogy végre jegyet válthasson az alkotásra, csupán 758-an vállalták be a film megnézését. Ez még Gothár korábbi eredményeihez képest is siralmas: a Haggyállógva Vászka 1400, legutóbbi filmje, a Paszport 1100 nézővel nyitott anno.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK