Egy filmben meggyilkolják George W. Busht

Vágólapra másolva!
A nagy vitát kiváltó Egy elnök halála című filmről megtekintésekor kiderül, nem Bush meggyilkolására biztat, hanem érdekes kísérlet, amely a média manipulatív erejére világít rá.
Vágólapra másolva!

2007. október 19-ét írjuk, a mai nap lesz az, amelyen George W. Busht, az Amerikai Egyesült Államok 43. elnökét egy merénylő fegyveréből két halálos golyólövés éri. Ennek a napnak az eseményeire való "visszaemlékezéssel" kezdődik a Death of a President (Egy elnök halála) című áldokumentumfilm, amelyet a jelenleg zajló torontói filmfesztiválon mutattak be. A rendezvény szervezői a fesztivált megelőző hétig titokban tartották, hogy a programban szereplő D.O.A.P. rövidítés ezt a filmet takarja, és jó okkal tették ezt: amikor fény derült a film mibenlétére, konzervatív körökben azonnal megindult a tiltakozás az alkotás ellen, amely "Bush elnök meggyilkolására tesz javaslatot". Természetesen ekkor még senki sem látta a filmet, amelyről a bemutató során kiderült, hogy egyáltalán nem az, aminek heves ellenzői látatlanul is elkönyvelték.

A film története röviden ennyi: az elnök Chicagóba érkezik, hogy beszédet mondjon a város gazdasági vezetőinek, amely hatalmas utcai demonstrációt provokál. Amikor Bush kilép szállodája ajtaján, két, ismeretlen személytől származó golyó megsebesíti. Az elnököt azonnal kórházba szállítják, de belehal sérüléseibe. Ezután látjuk a temetést, amelyen Dick Cheney alelnök mond gyászbeszédet, valamint követhetjük a tettes utáni nyomozást, melynek keretében villámgyorsan találnak is egy szíriai nemzetiségű férfit, akit ideális bűnbakként letartóztatnak. A filmben részben tényleges korábbi felvételeket használtak fel (például Cheney-ről, amint egy magas rangú politikus temetésén beszédet mond, csak néhány helyen kellett szinkronizálni a szövegét, hogy úgy tűnjön, mintha Bushról beszélne), részben számítógépes grafikával "feljavított" képsorokat, részben pedig színészekkel felvett jeleneteket, utóbbiak közé tartoznak a különböző "szemtanúk" és "szakértők" televíziós nyilatkozatai.

Az angol Gabriel Range rendezte a filmet, aki már nem először kísérletezik a vásznon "mi lenne, ha?"-játékokkal; három éve The Day Britain Stopped címmel készített egy tévéfilmet, amelyben azt mutatta be, milyen tragikus következményekhez vezethetne, ha egy szép napon összeomlana Nagy-Britannia rozoga tömegközlekedési hálózata, két éve a The Man Who Broke Britain-ben pedig arról vizionált, hogy megszűnik Szaúd-Arábia olajkitermelése, és ez romba dönti Anglia gazdaságát.

A Death of a President semmiképp sem azt akarja sugallni, hogy el kéne tenni láb alól George W. Busht, hanem egyrészt fantáziajáték, amely megvillantja egy ilyen merénylet lehetséges, kétségbeejtő következményeit (Dick Cheney mint Amerika következő elnöke, nemzetközi konfliktus Szíriával, egy újabb Patriot Act stb.), másrészt nagyon hatásos módon hívja fel a néző figyelmét a média manipulációs erejére, hiszen nagy részben valós felvételek segítségével, hihetően tálal egy teljesen fiktív sztorit. A rendező egy interjúban filmjét védve rámutatott, hogy például A testőr című idei, Michael Douglas főszereplésével készült thrillerben felhasználtak tényleges archív felvételeket a Ronald Reagen elleni gyilkossági kísérletről: "Arra nem látok semmiféle jogos igazolást, hogy egy tényleges merényletről készült felvételt használnak fel pusztán a szórakoztatás kedvéért. Ez teljes mértékben elbagatellizál egy súlyos eseményt. Szerintem a mi merényletábrázolásunk nem fog senkit arra indítani, hogy megpróbálkozzon vele a valóságban. A mi filmünkben az eseményt igazi rémület övezi, egy pillanatig sem bagatellizáltuk el."