Vágólapra másolva!
Mintha a forgalmazók előre tudták volna, hogy ezen a héten csupa olyan filmet kell kínálni a közönségnek, amelyik messze repít az utca zord tényeitől: sehol egy pszichológiai dráma vagy egy politikai dokumentumfilm, helyettük szuperhőscsaj, abszurd pedofília, orális szex premier plánban, kiruccanás a Távol-Keletre és sok rajzolt hangya. Úgyhogy nyugi, ha eleged lett a hírolvasásból, van miből alternatív programot választani.
Vágólapra másolva!

Hard Candy - 2005
Előzetes | Hivatalos oldal | Hol/Mikor játsszák

Forrás: [origo]

Miről szól? Egy tizennégy éves kislány és egy harminckét éves fotós megismerkedik az interneten, majd személyesen is találkoznak egy kávézóban. De vajon melyikük mit akar a másiktól?

Ki a rendező? David Slade-nek ez az első nagyjátékfilmje, korábban reklámokat és videoklipeket rendezett.

Kik a szereplők? A lányt a kanadai Ellen Page alakítja, aki az X-Men 3-ban Kitty Pride (Árnymacska) szerepét játszotta, a férfi Patrick Wilson, akire az Angyalok Amerikában című HBO-minisorozatból emlékezhetünk, hamarosan pedig Koltai Lajos új filmjében is láthatjuk majd.

Kinek ajánljuk? Ha már eleged van az utca eseményeiből, ez a film garantáltan kikapcsol 100 percre a valóságból, mert ahhoz aztán semmi köze.