Matt Damon cserbenhagyja Angelina Jolie-t

Vágólapra másolva!
Robert De Niro a CIA kezdeti éveiről rendezett filmet, amelyben Matt Damon idealista amerikai hazafit játszik, aki az ügynökség egyik első tagja lesz, és olyan elszántan szolgálja hivatását, hogy még feleségét is feláldozza érte.
Vágólapra másolva!

Robert De Niro a '93-as Bronxi mese után ismét rendezői szerepben próbálta ki magát: elkészült The Good Shepherd című politikai drámája, amely a CIA kezdeti éveit eleveníti fel. Már a filmben szereplő sztárok listáján végigtekintve is izgalomba jöttünk: a főszerepben Matt Damont, De Nirót és Angelina Jolie-t láthatjuk majd, a mellékszerepeket pedig Alec Baldwin, Billy Crudup, Michael Gambon, William Hurt, Joe Pesci és John Turturro játsszák.

A jövő év elején mozikba kerülő alkotás a fiatal Edward Wilson (Damon) személyes történetén keresztül mutatja be a CIA kialakulását. Wilson egy idealista fiú, aki a Yale egyetemen bekerül a Skull and Bones nevű elit társaságba, melyben a jövő vezetői csoportosulnak (erről az egyesületről szól a Koponyák című gyenguska thriller is, de amúgy nagyon is valóságos társaságról van szó, hogy csak egy közismert nevet említsünk, George W. Bush is tagja volt), és innen már úgyszólván egyenes útja vezet a CIA elődszervezetébe, az OSS-be.

A hidegháború időszakának paranoiája azonban egy idő után Wilson személyiségét sem hagyja érintetlenül; egyre gyanakvóbbá válik, és még feleségétől (Jolie) és kisfiától is eltávolodik, miközben egész életét ügynöki tevékenységének rendeli alá.

Az interneten megtekinthető az előzetes, amely annak ellenére, hogy Damon és De Niro is ronda fémkeretes szemüveget visel benne, Jolie pedig a világ legrondább árnyalatú ajakrúzsát, igencsak hatásos filmet ígér. Ennek érdekében valószínűleg a forgatókönyvíró, Eric Roth is mindent megtett, aki olyan sikerfilmek írója volt, mint a Forrest Gump, a Bennfentes vagy a München.

Damont legközelebb Martin Scorsese A tégla című filmjében láthatjuk viszont, Angelina Jolie pedig hamarosan az Ayn Rand Atlas Shrugged című regényéből készült filmadaptációban is szerepel majd.